Kilenc ország összefogása a szociális Európáért
Magyarország aktívan részt vett a most elfogadott "Új lendület a szociális Európáért" című európai nyilatkozat kidolgozásában, a dokumentumot Belgium, Bulgária, Ciprus, Franciaország, Görögország, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország és Magyarország szakminiszterei írták alá.
A nyilatkozat támogatni kívánja a német elnökségnek az Európai Unió szociális dimenziója megerősítését célzó erőfeszítéseit. A kilenc ország számít rá, hogy az állásfoglaláshoz még több tagállam csatlakozik.
Arra is számítanak, hogy az Európai Tanács márciusi ülésén az állam- és kormányfők is pozitívan fogadják a kezdeményezést. A szakminiszterek azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a globalizáció és az erősödő gazdasági verseny ugyan számos reformot indokol, de ezek végrehajtásában a szociális értékeknek és alapelveknek is érvényre kell jutniuk.
A miniszterek konkrét javaslatokat is tettek arra vonatkozóan, hogy az Európai Unió milyen intézkedésekkel segítse elő a foglalkoztatáspolitikát, a társadalmi kohéziót és az esélyegyenlőséget a következő években.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Változó bérköltségek és járulékszabályok - Amit a munkáltatóknak 2026-ban tudniuk kell 3 hónapja
- „Nettó 297 ezerből nem lehet megélni” – drámai munkaerőhiányra figyelmeztet a szakszervezet 6 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 7 hónapja
- A Covid utóhatásai - A fiatalok közel háromnegyedét érinti a szociális szorongás, a karrierjüket is befolyásolja 1 éve
- Mi a titka a kormány foglalkoztatáspolitikai bravúrjának? 1 éve
- Így teszik hatékonyabbá a munkaügyi rendszert – milliárdos fejlesztés indul 1 éve
- 117 ezer forint a szabolcsi szociális dolgozók átlagfizetése 1 éve
- Orbán Viktor elmondta, mikor kapnak béremelést a szociális dolgozók 1 éve
- Nagy Márton: a kkv-knak, hatékonyabbá és termelékenyebbé kell válnia 1 éve
- Díjazza a kormány azokat a gyermekvédelemben dolgozókat, akik szebbé tudják tenni a munkahelyüket 1 éve
- Így gazdálkodják ki a vállalatok az emelt béreket 1 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?