Kilencéves mélyponton az euróövezeti és uniós munkanélküliségi ráta
Stagnált, több mint kilenc éve legalacsonyabb szinten márciusban a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közölt adatai szerint. Magyarországi adatot nem tartalmazott a kimutatás - írja az MTI.
Az Európai Unió egészében a szezonálisan kiigazított márciusi munkanélküliségi ráta a februárival megegyező, 7,1 százalék volt, az egy évvel korábbi 7,9 százalék után. Az EU idei márciusi munkanélküliségi rátája 2008 szeptembere óta a legalacsonyabb.
Márciusban 18,481 millióan voltak munka nélkül az EU 28 tagállamában, ebből 13,824 millióan az euróövezet 19 tagállamában. A februárihoz képest az EU-ban 94 ezerrel, az euróövezetben 83 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma. Az egy évvel korábbihoz képest 1,930 millióval kevesebben voltak munkanélküliek az EU-ban és 1,414 millióval az euróövezetben.
A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát, 2,2 százalékot, Csehországban regisztrálták márciusban. A második és harmadik helyen Málta és Németország osztozott 3,3 és 3,4 százalékkal.
A legmagasabb munkanélküliségi rátát Görögországban jegyezték fel, 20,6 százalékosat (januári adat), valamint Spanyolországban 16,1 százalékosat.
Februárban minden egyes tagországban csökkent a munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbihoz képest, Litvániát kivéve, ahol stagnált, és Észtországot, ahol viszont 5,3 százalékról 6,5 százalékra emelkedett.
A legnagyobb mértékben Cipruson csökkent a munkanélküliségi ráta, 12,3 százalékról 9,1 százalékra, valamint Görögországban 23,2 százalékról 20,6 százalékra (január-januári összevetésben), Horvátországban pedig 11,8 százalékról 9,4 százalékra.
MTI
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
Jelentősen csökkent a vállalat bevétele 2025-ben. Teljes cikk
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 2 napja
- A munkahelyi ivás kora lejárt? Átalakul, hogyan barátkoznak ma a kollégák 4 napja
- Alvásért, sorban állásért és ölelésért fizetnek? – A 10 legfurcsább munka, ami tényleg jól fizet 6 napja
- Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat 1 hete
- Az álláskeresők aránya Magyarországon 2025 szeptemberében - grafikon 2 hete
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Foglalkoztatási ráta Magyarországon 2025 harmadik negyedévében - grafikon 2 hete
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hete
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 3 hete
- 6 ezerrel kevesebb regisztrált álláskereső januárban – mi állhat mögötte? 3 hete
- Közel 2,5 millió forint támogatás minden új dolgozó után - már pályázhatnak a kkv-k 3 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben