kapubanner for mobile

Kilencvenezerrel többen dolgoztak minimálbérért tavaly

Csaknem kilencvenezerrel többen dolgoztak tavaly Magyarországon minimálbérért, mint 2009-ben. Az adószakértő attól tart, ez azt mutatja, hogy sokakat sorolt vissza munkáltatójuk egy magasabb fizetési kategóriából a legalacsonyabba - írja a Magyar Nemzet.

Tömegek éltek minimálbérből vagy annál is kisebb fizetésből 2010-ben hazánkban - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataiból. A hatóság a Magyar Nemzet kérdésére közölte: tavaly 1,26 millió ember, vagyis az összes adózó egynegyede vallotta azt, hogy éves fizetése nem haladja meg a minimálbér tizenkét hónapra számított összegét. Ez rávilágít arra is, hogy az utóbbi időben mind nagyobbra duzzadt a minimálbéresek tábora. Míg 2008-ban 1,1 millió ember kapott minimálbért vagy attól elmaradó fizetést, addig 2009-ben már 1,17 millió, tavaly pedig 1,26 millió.

Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek