Kirúghatnak a túlzott munkahelyi netezésért
Nem érdemes ész nélkül internetezni a munkahelyen, a túl sok szörfölést ugyanis kiszúrják a munkáltatók, s a munkavállalói kötelezettségek megsértésére hivatkozva akár ki is rúghatnak érte - írja a Népszabadság.
Magyarországon is előfordulnak ehhez hasonló esetek, bár nálunk még nem bevett gyakorlat a túlzott internetezés miatt elbocsátás - nyilatkozta a Népszabadságnak Ormos Zoltán internetjogász. A cégek között van, ahol mindent szabad az interneten, van, ahol meghatározott időn belül lehet barangolni a világhálón - például dél és egy között, illetve este hat után -, de arra is akadt példa, hogy egy szoftver segítségével szűrik a felkereshető oldalakat.
A blogolás is veszélyes lehet a munkavállalóra nézve, különösen, ha belső információkat árul el a világhálón. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján leginkább az üzleti vagy szexuális titkok kiteregetése, a főnök, a kollégák és az ügyfelek becsmérlése ütötte ki a biztosítékot a vállalatoknál világszerte. Egy hazai kiadó például azért mondott fel egy újságírónak, mert webnaplójában nyilvánosságra hozott és gúnyosan kommentált egy tinimagazinnak beküldött - de nyomtatásban meg nem jelent - olvasói levelet.
Szintén az internet és saját balgasága miatt gyűlt meg a baja februárban a főváros XIV. kerületi rendőrkapitányság egyik rendőrnőjének. A panasziroda munkatársa ugyanis korábban egy pornófilmben vállalt szereplést (ráadásul saját egyenruhájában), abban a hitben, hogy az csak külföldön fog megjelenni. Csakhogy az internetnek köszönhetően egy kollégája viszontlátta őt, aki jelentette is az esetet főnökének, minek következtében rövid úton menesztették is a hölgyet.
Amerikában már szigorúbbak
Az amerikai cégeknek kétharmada figyeli alkalmazottainak netes forgalmát, és blokkol előlük bizonyos oldalakat, 18 százalék pedig kínosan ügyel arra, hogy ne olvashassanak az alkalmazottak blogokat munkaidőben. A cégek csaknem fele rendelkezik olyan kémprogramokkal, amik figyelik a billentyűzetleütéseket, a gép mellett aktívan töltött időt és a gépen levő fájlok változásait. Nemrégiben kilenc washingtoni önkormányzati hivatalnokot rúgtak ki, amiért munkaidőben, munkahelyi számítógépükön tárolt pornóképekkel ütötték el az időt.
A vállalatok folyamatos kémkedései és ellenőrzései egyébként nem öncélúak, a felmérésben megkérdezett cégek csaknem negyede járt ugyanis pórul céges e-mailjeikkel nagy horderejű perek során; 15 százalékuk ellen pedig konkrétan indult már bírósági eljárás egy alkalmazottjuk e-mailje alapján. Egy szakértő szerint azonban nem az internettől kéne elvágni a munkatársakat, hanem kellő mennyiségű munkával kellene ellátni őket.
Népszabadság / Index / Origo / Washington Post
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- 9,5 milliárdos beruházás, 250 munkahely – itt épül az új gyár 1 hete
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 1 hete
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 2 hete
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 2 hete
- A munkaügy már nem elég! Így alakíts ki stratégiai HR-t a kkv-nál! 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Így hat a mesterséges intelligencia a tárgyalásokra 3 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?