Kőkemény munkásvezér lett Putyinból
Vlagyimir Putyin csütörtökön este eleget tett a Pikalevóban szerdán autópályát lezáró tüntetők követelésének, s a helyszínre utazva rákényszerítette a kisvárosban leállított három gyár vezetőit és tulajdonosait, hogy indítsák újra az üzemeket és fizessék ki a munkások elmaradt bérét - adták hírül a pénteki orosz lapok.
A miniszterelnök rendkívül keményen lehordott mindenkit, a területi kormányzótól kezdve - aki megpróbálta lebeszélni Pikalevo felkereséséről és inkább egy új gyárat mutatott volna neki - egészen a helyi vezetőkig, akik szerinte nem tettek eleget a lakosság érdekeinek védelmében, s az üzemek vezetőiig és tulajdonosaiig.
"Összeszaladtak, mint a svábbogarak"
Utóbbiakról kijelentette, hogy saját ambícióik, hozzá nem értésük, vagy simán kapzsiságuk túszává tették a lakosságot, és kérdőre vonta őket, hogy hol marad az üzleti élet szociális felelőssége, s hogy miért az ő érkezésére "szaladtak össze, mint a svábbogarak", miért nem intézkedtek idejében.
Putyin megállapodást íratott alá a három gyár vezetőivel és tulajdonosaival, amelynek értelmében a három leállított üzemet újra beindítják, s elrendelte, hogy azonnal fizessék ki a munkásoknak az elmaradt béreket.
Mindenesetre azokat már a kormányfő megérkezte előtt elkezdték kifizetni, és csütörtök estére teljes egészében ki is fizették, és még gyorsan fel is aszfaltoztak néhány utat.
A Vedomosztyi című üzleti lap egy szakértőt idézve azt írta: a show szép volt, de a problémát nem oldotta meg. A kézi vezérlés nem hatékony, csupán a gyors megoldás látszatát teremti meg, vélekedett az illető, hozzátéve, hogy Pikalevóban a fő gond, hogy nincs kereslet a timföldre, s ezt az állam sem tudja megteremteni. Putyin látogatása azt a benyomást keltette, hogy így kell megoldani a válság okozta problémákat, de valójában az ilyen megoldás csökkenti a vállalkozók motivációját, ami válság idején különösen veszélyes.
A Nyezaviszimaja Gazeta című lap megállapította: Oroszország történetében először fordult elő, hogy a miniszterelnök személyesen reagált a tiltakozók követeléseire, s ezzel kellemetlen precedenst teremtett, mert a helyi és a szövetségi vezetőknek mostantól minden tiltakozó megmozdulás iránt megkülönböztetett figyelmet kell tanúsítani.
Séta az aknamezőn
A Moszkovszkij Komszomolec című újság szerint ez volt az év legfontosabb utazása, amelytől "minden túlzás nélkül az ország stabilitása függ". Ilyen Pikalevóból ugyanis Oroszországban legalább száz, de inkább sokkal több van, s ha Putyin intézkedéseivel nem megfelelő jelzést ad, egyre több hasonló tiltakozás kezdődhet. A duma javaslatát, hogy államosítsák a leállt üzemeket, a lap rendkívül veszélyesnek nevezte. Azt írta, Putyin látogatása séta az aknamezőn, s a duma javaslatának megvalósítása olyan lenne, mintha valaki páros lábbal ugrálna a legnagyobb aknán.
Végül a cikk rámutatott: "Nem most kell arról beszélni, hogy az egyetlen üzem köré épült, úgynevezett monovárosok mai éhezése annak a következménye, hogy a kormány sok éven át figyelmen kívül hagyta a gazdaság strukturális problémáit. Feltétlenül el kell azonban gondolkodni azon, hogyan lehet óvatosan, de hatékonyan megoldani az ilyen városok gondjait".
400 kilométeres dugót okoztak
Pikalevóban először az Oleg Gyeripasztka Basic Eelement holdingjához tartozó timföldgyár állt le, majd az a két üzem is, amely addig onnan kapta a cementgyártáshoz szükséges alapanyag egy részét. Ezzel a Leningrádi területen lévő, 21 ezer fős lakosságú kisvárosban 4000 munkahely szűnt meg, ráadásul a vállalatok több mint 40 millió rubelnyi bérrel maradtak adósok.
Az emberek nem tudták fizetni előbb a kommunális szolgáltatásokat, később már ennivalót sem tudtak venni. Tudván, hogy Szentpéterváron az éves Gazdasági Fórum keretében találkoznak a vezetés tagjai és a legnevesebb üzletemberek, a pikalevóiak szerdán engedély nélküli akcióban lezártak egy autópályát, mintegy 400 kilométeres dugót okozva ezzel.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?