kapubanner for mobile

Kósa Zoltán az AXA Biztosító Zrt. új vezérigazgatója

Az AXA Biztosító Zrt. vezérigazgatói posztját december 1-jétől Kósa Zoltán tölti be. A szakember kinevezését megelőzően az Allianz Hungária élet- és személybiztosításokért felelős ügyvezető igazgatójaként dolgozott - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Kósa Zoltán szakmai pályafutását 1995-ben az ÁB-AEGON Biztosító marketing előadójaként kezdte. Ezt követően, 1996-től 12 éven át az Allianz Hungária Biztosítónál (korábban Hungária Biztosító) dolgozott. 2001-ig a társaság életbiztosítási üzletágának értékesítési és marketing területén tevékenykedett, majd 2001-ben az életbiztosítási termékfejlesztés vezetője lett. 2003-tól előbb főosztályvezetőként, majd ügyvezető igazgatóként vezette az Allianz Hungária életbiztosítási területét.

Pályafutása során komoly tapasztalatokra tett szert az élet- és személybiztosítások körébe tartozó termékek, illetve szolgáltatások kidolgozása, menedzselése, az értékesítési csatornák fejlesztése, valamint az üzletághoz kötődő termékportfoliók kezelésének és ellenőrzésének felügyelete terén.

Kósa Zoltán (36 éves) a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát 1995-ben, ezt követően pedig a budapesti Számalk Open Business Schoolban folytatott menedzsment tanulmányokat. Magyar anyanyelvén kívül folyékonyan beszél angolul.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek