Közel 1,2 milliárd forint jegybanki bírság 35 pénzügyi szervezetnek
Közel 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) 35 pénzügyi szervezetre, mert jogszerűtlen módon emelték meg a fogyasztók díjait és költségeit - jelentette be csütörtökön Windisch László.
A visszafizetési kötelezettség 33 hitelintézetet érint. A jegybank becslése szerint több százezer fogyasztóról és tízmilliárdos nagyságrendű összegről lehet szó. A fogyasztóknak ezzel kapcsolatban nincs teendőjük, a jogtalanul kirótt összeg kiszámítása és a fogyasztóknak való visszajuttatása az érintett hitelintézetek feladata. A pénzügyi szolgáltatóknak azon ügyfeleknek is vissza kell fizetniük a jogtalanul elvont díjakat, akiknek a szerződése időközben megszűnt.
A jegybank a pénzintézetek által 2012 januárjától 2013 végéig terjedő időszakban a pénzforgalmi szolgáltatásokra (például számlavezetési díj, utalási és bankkártyás költségek) vonatkozóan az egyoldalúan bevezetett, az ügyfelek számára hátrányos díjmódosításokat vizsgálta.
Az MNB több jogszabálysértést feltárt: hiányzott a díjmódosításra lehetőséget adó, meghirdetett ok-lista az üzletszabályzatban vagy az általános szerződési feltételekben; a kedvezőtlen szerződésmódosítást annak hatályba lépése előtt kevesebb, mint két hónappal hirdették meg; nem tájékoztatták a fogyasztókat időben ingyenes felmondási jogukról; elmulasztották közölni a díjmódosítás okát; az egyoldalú kedvezőtlen szerződésmódosítás új díjfajta bevezetésével történt; korábbi "díjmentes, ingyenes, 0 forintos" tranzakciót tettek fizetendővé, ami szintén új díj bevezetését jelenti; megváltoztatták a díjszámítás módját.
A kiszabott bírságösszegek meghatározásánál az MNB figyelembe vette a törvénysértés súlyát, fogyasztókra gyakorolt hatását, gyakoriságát, a jogsértő díjak és tranzakciók számát, illetve az azokkal sújtott fogyasztói kör nagyságát is - foglalta össze az alelnök. Egyes hitelintézeteknél a maximális - e tényállásoknál a törvény szerint legfeljebb 100 millió forintnyi - fogyasztóvédelmi bírsághoz közeli összeg kiszabását tartotta indokoltnak, mivel esetükben a jogsértés ügyfeleik széles körét érintette.
A kimagasló összegű bírságok kiszabására azért volt szükség, mert a szektorban elterjedt ez az ügyfelek számára hátrányos gyakorlat, amit mutat, hogy az MNB mind a 35 lezárt ügyben jogszabálysértést állapított meg, továbbá, mert azt szeretnék, ha a bírságoknak visszatartó erejük lenne - mondta az alelnök.
A megbírságolt pénzügyi intézmények közül 14 bank (összesen 823 millió forint bírság), 20 takarékszövetkezet (351 millió forint bírság), 1 pedig pénzügyi vállalkozás (12 millió forint bírság). A bankok esetében 7 millió forint, a takarékszövekezetek esetében 2 millió forint volt a legalacsonyabb bírság, a legmagasabb pedig 98 millió (ekkorát három bankra szabtak ki), illetve 35 millió forint (egy takarékszövetkezetet sújtott). A bankokra kiszabott átlagos bírság közel 59 millió, a takarékoké 18 millió forint.
Freisleben Vilmos, az MNB fogyasztóvédelmi igazgatója elmondta, a jegybank folytatja a többi hitelintézet 2012-től meghirdetett pénzforgalmi hirdetményeinek, s az ezek nyomán ténylegesen életbe léptetett díjaknak a vizsgálatát, a mintegy 120 szervezet vizsgálatát az MNB folyamatosan végzi. A 2014-ben eddig meghirdetett és ezután meghirdetendő hirdetményeket, szerződésmódosításokat, magatartásokat is kiemelten vizsgálja az MNB.
Windisch László hangsúlyozta: a felügyeleti ellenőrzések célja a fogyasztóvédelmi szemlélet következetes előtérbe helyezése, s mindezek nyomán a pénzügyi közvetítőrendszerbe vetett társadalmi bizalom visszaállítása. Tudatosítani kell, hogy az ügyfelek mögött erős, elkötelezett pénzügyi fogyasztóvédelmi hatóság áll. Ezt szolgálják a jogsértő díj- és költségemelésekkel kapcsolatos mostani intézkedések is - hangsúlyozta.
A jegybank ennek érdekében maximálisan kihasználja a jogszabályokban biztosított fogyasztóvédelmi eszközöket, s minden esetben a feltárt jogsértésnek megfelelő - a korábbi évekhez képest gyakorta súlyosabb bírságokat is jelentő - szankciót alkalmaz.
A piac egészének biztonságát szavatolják a jogosulatlan szolgáltatók kiszűrésére tett erőfeszítések is, amelyekre a jegybank nagy hangsúlyt fektet. Mindezek nyomán a fogyasztók érezhetik, hogy erős, a pénzügyi fogyasztóvédelem mellett elkötelezett hatóság áll mögöttük - hangsúlyozta az alelnök.
A jegybank felfogása szerint a pénzforgalmi szolgáltatások- azok nehezen elkerülhető igénybevétele miatt - tulajdonképpen egyfajta közszolgáltatásnak tekinthetőek. A fogyasztók nagy része ennek ellenére jelentős információs hátrányban van a pénzügyi szolgáltatókkal szemben, s a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozóan gyakorta nincs is valós döntési helyzetben. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy a pénzügyi szolgáltatók maradéktalanul betartsák a működésüket szabályozó fogyasztóvédelmi előírásokat - mondta Windisch László.
A legmagasabb bírságot, 98 millió forintot az Erste, az MKB és a Raiffeisen Bankra rótták ki, a takarékszövetkezetek közül a Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezetet 35 millióra bírságolta az MNB.
Bankszövetség: több tagbank is méltánytalannak tartja a büntetést
A Magyar Bankszövetség több tagja is megdöbbent, és jelezte, hogy méltánytalannak, megalapozatlannak tartja a rájuk kirótt jegybanki büntetést. Nagy a valószínűsége, hogy ezek bírósági eljárást indítva fogják kérni jogszerű viselkedésük tisztázását - válaszolták a bankszövetségnél az MTI kérdésére csütörtökön.
Az érintett bankok szerdán este kapták meg a büntetésekkel kapcsolatban az MNB határozatait. Most folyik az indoklások értelmezése, részletes szakmai tanulmányozása. Általános álláspontot a Bankszövetség ezt követően tud majd közreadni.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk
A Prohuman Csoport két magyarországi és egy erdélyi oktatási vállalat felvásárlásával új oktatási és kompetenciafejlesztési üzletágat hoz... Teljes cikk
- HR Tehetségek 2025: Bakos Dóra 3 hónapja
- Távozik a Citigroup pénzügyi igazgatója 3 hónapja
- Ekkora munkaügyi bírságot szabtak ki az építőiparban dolgozó cégekre 2024-ben 4 hónapja
- Munkaerősokk: ezektől a cégektől küldenek el ezreket az AI miatt 4 hónapja
- HR-esek figyelem: a bértranszparencia új szabályai versenyjogi csapdákat rejtenek 5 hónapja
- Így reagál a reálgazdaság problémáira a magyar munkaerőpiac 5 hónapja
- Németh Zsófia az ING Bank új HR vezetője 6 hónapja
- Vezetőváltás a Magyar Fejlesztési Bank élén 6 hónapja
- Ezeket az AI-eszközöket használják a Citi dolgozói 6 hónapja
- Home office, új vezetői minták, érzékenyebb kommunikáció: így forgatta fel a covid a munka világát 6 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Bertalan Imre, az OTP Csoport HR igazgatója 7 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben