Látogatói rekord és pezsgő szakmai élet a tizedik Personal Hungary Szakkiállításon

A tizedik Personal Hungary, Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállításra idén október 12-13-én került sor. Több mint 2200 HR-szakember, felsővezető és döntéshozó vett részt a rendezvényen. A HR-esek éves csúcstalálkozóján sok újdonság várta a szakembereket.

Előadások sora, bemutatók és kerekasztal beszélgetések keretében dolgozták fel a HR-szakma minden fontos témáját. Nagy érdeklődés mellett zajlottak le az előadások és bemutatók. Prof. dr. Baracskai Zoltán és prof. dr. Mérő László előadása a kiállítás remek indítását garantálta. "Nem emberi erőforrás, hanem emberi lény!" Ez volt az egyik kiinduló gondolat az előadásnak, melyet érdemes újrahallgatni akkor is, ha a kedves olvasónak volt szerencséje élőben is meghallgatni.


Öröm volt látni azt a szakmai zsongást, amely az eseményt jellemezte.

A kiállítás kísérő rendezvénye, a "TEDx Corporate" bemutató is nagy létszámú közönséget örvendeztetett meg. Az esemény azt tűzte ki célul, hogy a résztvevőket megismerteti a TED szellemiséggel, hogy hazai előadók számára ad lehetőséget arra, hogy előadásaikkal részesei legyenek az élménynek. Így Hajnal Géza, Szeleczki Zsolt, dr. Baranyai Attila és Papp Péter léptek a közönség elé. A bemutató előadásait az alábbi linken Ön is meghallgathatja: "TEDx Corporate"

Emellett a Personal Hungaryn a "Nő, Család és Karrier" című konferencia keretében került átadásra a LEGJOBB NŐI MUNKAHELY PÁLYÁZAT 2012 díja is. De nem csak díjkiosztó, hanem egy új pályázat kezdete is a szakkiállítás idejére esett, a szakmai zsűri tagjai a Magyar HR szakma kiválósága díj kapcsán beszélgettek a HR-szakma jelenéről, jövőjéről Magyarországon.

A Tréning és Coaching interaktív sarok arra kínált lehetőséget az érdeklődők számára, hogy a gyakorlatban nézhessék meg a legújabb trendeket, modelleket és módszereket. A 30 perces gyakorlatorientált bemutatók, előadások során a szakma neves képviselői adtak ízelítőt munkamódszereikről, szolgáltatásaikból.


A jubileumi szakkiállításon készült fotókat az alábbi linken érheti el, ha velünk tartott, könnyen lehet, hogy Ön is szerepel a képeken! Fotók 2013

A szervezők különösen nagy büszkesége, hogy idén is a látogatók 91 százaléka nyilatkozta, hogy jövőre is tervezi, hogy ellátogat a rendezvényre, sőt a látogatók többsége szívesen ajánlaná ismerőseinek is a rendezvényt. Így nem véletlen, hogy a látogatói számok a kezdetek óta megduplázódtak, és idén látogatói rekordot ért el a rendezvény.

2014-ben november 12-13-án várja Önöket a Personal Hungary szakkiállítás ismét a SYMA Csarnokban!


A HR Portal több cikkben is megörökítette az esemény programjait:

A jövő toborzója a sourcing menedzser
Merre tovább? - szülői stratégiák 2013-ban
Mélység felett van csak magasság
Íme a legjobb női munkahelyek
Stratégiai partner, képzésszervező és jó kommunikátor - ki a kiváló HR-es?
Az Y-okkal sok baj van
Emberarcú vezetés, avagy a profitnál több kell

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek