Legfelsőbb Bíróság: jár a túlóradíj a tűzoltóknak
A Legfelsőbb Bíróság (LB) ismét kimondta és megerősítette, hogy a tűzoltók 2004. május 1-től alappal igénylik a heti átlagos 48 munkaórán felül teljesített szolgálati idejük túlszolgálatnak minősítését és az ennek megfelelő díjazás kifizetését. Ugyanakkor miután a munkaidőkeretet nem tisztázták, így a túlszolgálat mértéke sem állapítható meg, ezért az LB hatályon kívül helyezte a korábbi döntéseket és új eljárást rendelt el.
Ugyanakkor miután a munkaidőkeretet a korábban eljáró bíróságok nem tisztáztak, így a túlszolgálat mértéke, és emiatt a követelés összegszerűsége sem állapítható meg, ezért az LB hatályon kívül helyezte a korábbi döntéseket és új eljárást rendelt el.
A szerdán tárgyalt ügyben több mint félszáz nagykanizsai tűzoltó perelte a városi tűzoltóságot azért, hogy fizessék ki a 2004. május 1-ei EU-csatlakozástól 2007 végéig járó túlóradíjakat.
Az uniós szabályokra hivatkozva a felperesek a heti 40 óra feletti túlóra megfizetését kérték. Az alperes vitatta ennek jogosságát, a zalaegerszegi városi munkaügyi bíróság elsőfokú közbenső ítéletében a követelés jogalapját tekintve viszont a felpereseknek adott igazat, a megyei bíróság pedig jogerősen a 48 óra feletti túlszolgálatot ítélte meg.
A kötelező erejű közvetlenül alkalmazható uniós irányelv megyei bíróság által megalkotott értelmezése szerint ugyanis hét napra vonatkozóan az átlagos munkaidő - a túlórát is beleértve - nem haladhatja meg a 48 órát, és ettől a tagállamok nem térhetnek el. A követelések összegszerűségének kiszámítása egy következő eljárás tárgya lehet majd.
Mindkét fél felülvizsgálattal fordult az LB-hoz, amely szerdán a kérelmeket elutasította, ám mint több hasonló ügyben, ezúttal is hatályon kívül helyezte a korábbi ítéleteket és új eljárást rendelt el.
Az LB ismét kimondta és megerősítette, hogy a tűzoltók 2004. május 1-től alappal igénylik a heti átlagos 48 munkaórán felül teljesített szolgálati idejük túlszolgálatnak minősítését és az ennek megfelelő díjazás kifizetését.
Jelen ügyben a hatályon kívül helyezésre, illetve új eljárás elrendelésére csupán azért került sor, mert a munkaidőkeret nem volt tisztázva, e nélkül pedig a túlszolgálat mértéke sem állapítható meg. A megismételt eljárásban azonban a munkaidőkeret megállapítása után már az összegszerű igényekről is lehet dönteni - mondta ki szerdán az LB.
Ugyanakkor voltak már olyan ügyek, melyekben az LB a munkaidőkeret tisztázottsága alapján lezárhatta a jogalap kérdését és megindulhatott az összegszerűséggel kapcsolatos eljárás. Szováti Szabolcs ügyvéd, a tűzoltók egyik jogi képviselője az MTI érdeklődésére azt mondta: rendkívül bonyolult és több oldalról vitatott számítások alapján lehet csak kiszámolni a túlóradíjakat.
Hozzátette: tudomása szerint több ezer tűzoltó peresítette túlóradíj-követelését, és ennek nyomán több mint 100 eljárás van folyamatban országszerte. Egy-egy tűzoltónak a 2004-2007 közötti időszakra átlagosan mintegy egymillió forintnyi elmarad túlóradíj járhat, abban az esetben, ha a bíróságok végül a heti 48 óra feletti munka után ítélik meg a túlóradíjat. Ehhez járulhat még a késedelmi kamat és a perköltség. Mindez összességében több milliárd forintos nagyságrendű kiadást eredményezhet a központi költségvetés számára a felperesek ügyvédjének becslése szerint.
Május 14-én az Önkormányzati Minisztérium államtitkára kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy nem vitatják tovább a tűzoltók túlszolgálati idejét, és a lehető leggyorsabb megoldásra törekszene ezek kifizetésénél. Jauernik István kijelentette azt is, hogy a parlament nem járt el helyesen, amikor 2004 előtt nem hozott az uniós irányelveknek megfelelő törvényt.
"Amennyiben a 2004. május 1. és 2007. december 31. között állományban lévő hivatásos önkormányzati tűzoltónak van túlszolgálati ideje, azt megilleti a túlmunka ellenértéke függetlenül attól, hogy érintett a peres eljárásokban vagy sem. (...) a tárca fontosnak tartja, hogy mielőbb megnyugtatóan lezáruljon a jogvita, és a tűzoltók megkapják a hat hónap átlagában számított 48 órán felüli túlórák ellenértékét" - közölte az Önkormányzati Minisztérium május 14-én az MTI-vel.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?