Lehet népszavazás a vasárnapi boltzárról
A Kúria döntött, az MSZP kérdését engedte át a vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazási kezdeményezések közül. Az MSZP megkezdheti a 200 ezer aláírás összegyűjtését, írja az Index.
A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság döntését megváltoztatva elmeszelte Erdősi Lászlóné benyújtott kérdését, amely a vasárnapi boltzárat erősítette volna meg, és jóváhagyta a Nyakó István által benyújtott kérdést. A bíróság kimondta azt is, hogy jogszerűtlen volt, ahogy az NVI-nél jelenlévő csoport ("kopaszok") Erdősiné elsőségét biztosította.
Figyelembe vette, hogy Erdősiné nem személyesen járt el a kérdés benyújtásakor, illetve figyelembe vette azokat az eseményeket is, amelyek a kérdés benyújtása körül kialakultak.
Az MSZP jóváhagyott kérdése: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?"
A Nyakó István által benyújtott aláírásgyűjtő ívet a Kúria hitelesítette. Ezt követően az MSZP-nek 120 napja lesz rá, hogy összegyűjtse a szükséges 200 ezer aláírást.
Index

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek