kapubanner for mobile

Lemondott Berlusconi

Az olasz köztársasági elnöki palota közleményben tudatta a miniszterelnök Silvio Berlusconi lemondását és azt, hogy az államfő Giorgio Napolitano vasárnap megkezdi a parlamenti pártok delegációival való konzultációt az új kormányfő megnevezéséről.

Napolitano minél gyorsabban le kívánja zárni az egyeztetést, hogy a közgazdász Mario Monti kinevezését holnap estére megerősítse. Az államfői palota előtt tapsoló tömeg ünnepelte Berlusconi lemondását. Buffone! (Pojáca!) - kiábálták rá. Miután szombat délután a római képviselőház megszavazta a költségvetési törvényt, Berlusconi összehívta kormánya utolsó ülését. Az eddigi kormánypárt Szabadság Népe (PdL) közölte, hogy támogatja a Monti vezette kabinet felállítását. Berlusconi ezt követően ment az államfői palotába: a kormányfői autó a Róma központjában Berlusconi ellen tüntető tömegen haladt keresztül.

A római képviselőház előtt szombat délutántól gyülekeztek a Berlusconi távozását ünneplők. Ellenzékiek csoportja "Bye-bye" táblákkal búcsúztatta "a Földközi-tenger térségének utolsó diktátorát". Az államfői palotánál zenekar és kórus adott elő Halleluját Berlusconi távozására. Mások bunga-bunga táncot jártak. Bohóc! Börtönbe vele! - kiabálták Berlusconira magánrezidenciája, a Grazioli-palota előtt, ahol Silvio! Silvio! Te vagy a mi kormányfőnk! - kiáltásokkal jelen voltak Berlusconi hívei is. A kormányváltás ellen tiltakozott a szélsőjobboldali Új Rend, mely szerint Mario Montit az Európai Központi Bank kényszeríti Itáliára.

A Berlusconi ellen és mellett tüntetők többször is egymást szidalmazták. Volt, aki az olasz himnuszt, más a Bella ciao partizándalt énekelte. Füttyszó és szidalmak vártak a volt miniszterekre. A hangulat többször feszültté vált. Rendőrkordon védte a távozó kormány politikusait. Kotródjatok! - kiáltották az utcákon Mara Carfagnának, a Berlusconi-tévék táncosnőjéből lett esélyegyenlőségi miniszternek. Már megyünk! - válaszolta Carfagna. Roberto Formigoni, Lombardia tartományi elnöke középső ujját mutatta az ellene tüntetőknek. Nem egy kormánynak lett vége, a közel húsz éve tartó Berlusconi-korszak zárult le - jegyezte meg kommentárjaiban az olasz sajtó.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk