kapubanner for mobile

Létszámleépítés a Bombardier mátranováki gyárában

A Bombardier Transportation mátranováki gyárából májusban 59 embert elbocsátottak, és további létszámcsökkentésre kerülhet sor az ősz folyamán - erősítette meg a cég magyarországi képviselője.

Májusban 59 dolgozó munkaviszonyát szüntették meg a Bombardier Transportation mátranováki gyárában: 25 saját és 34 külső, szerződéses dolgozóét - mondta Szini István, a cég magyarországi képviselője. A gyárban jelenleg 729-en dolgoznak, de szeptember-október folyamán további, mintegy 90 embert érintő létszámcsökkentésre kerülhet sor - tette hozzá. Indoklásul elmondta: a létszámot a megrendelésekhez, az elvégzendő munka volumenéhez kell igazítaniuk, és ez a gazdasági válság következtében 2010-ben számottevően csökken.

A Bombardier Transportation 2005-ben vásárolta meg a Ganz Acélszerkezeti Zrt. mátranováki gyárát. A vasúti forgóvázakat gyártó üzemben tavaly novemberben adtak át hegesztőrobottal felszerelt új csarnokot 2,2 millió eurós beruházás eredményeként. A fejlesztéshez 50 százalékos támogatást adott a magyar állam.



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek