kapubanner for mobile

Létszámstop az államigazgatásban

Létszámstopot rendelt el a államigazgatásban a miniszterelnök. Ez azt jelenti, hogy a megüresedő állásokat sem lehet betölteni. Megbízási szerződéssel sem lehet feladatokat kiszervezni a minisztériumokból, illetve a háttérintézményekből - jelentette be a kormányszóvivő a keddi tájékoztatón.

Szollár Domokos jelezte: idén ötezer betöltetlen állással számolnak, amely havonta egymilliárd forintos megtakarítást jelent. Szollár Domokos hangsúlyozta: a létszámstop nem vonatkozik a rendőrségnek az utcán, illetve a bűnüldözésben dolgozó erőire. Szintén a kivételek közé tartoznak a Magyarország 2011-es EU soros elnökségéhez kapcsolódó feladatokat végző szakemberek, valamint az uniós foglalkoztatási projektekben dolgozók.

A kormányszóvivő kitért arra: a létszámstop nem jelent elbocsátásokat. A létszámstopot a gazdasági válsággal indokolta, amely a jövő évi költségvetést 1500 milliárd forinttal rövidíti meg. Emlékeztetett arra: a kormány megalakulása után azonnal magán kezdte a takarékoskodást, és felsorolta az erről szóló korábbi intézkedéséket.

Szollár Domokos tájékoztatása szerint a minisztériumoknak minden hónap 15-ig be kell számolniuk létszámgazdálkodásuk alakulásáról a pénzügyi tárcának.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk