kapubanner for mobile

Magyarország nyitott egy új magyar-amerikai megállapodásra a kettős adóztatás elkerüléséről

Magyarország nyitott egy új magyar-amerikai megállapodásra a kettős adóztatás elkerüléséről. A magyar kormány célja, hogy az adófizetők számára biztonságos és versenyképes gazdasági környezetet biztosítson, ezért az amerikai-magyar adóügyi együttműködés erősítésére törekszik - emelte ki Varga Mihály az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács (USHBC) ülése után a Pénzügyminisztérium keddi közleménye szerint.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a korábbi egyezmény amerikai fél általi felmondásának következményei mindkét ország számára kedvezőtlenek - írták. A közlemény szerint a két ország kapcsolatáról szólva Varga Mihály elmondta: az Egyesült Államok az Európai Unión kívüli legnagyobb befektető Magyarországon, részesedése a teljes befektetési állományból megközelíti a 9 százalékot. Hozzátette: a magyar kormány eddig 94 vállalattal kötött stratégiai együttműködési megállapodást, amelyből 14 egyesült államokbeli.   

Emellett 1700 amerikai cég mintegy 107 ezer embert foglalkoztat, a kétoldalú áruforgalom 2022-ben 7,1-ről 8,3 milliárd dollárra, azaz 16 százalékkal nőtt, ezzel pedig megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom rekordja - fűzte hozzá Varga Mihály. A 2016-ban New York-ban alakult Amerikai-Magyar Üzleti Tanács idén USA-Magyarország Gazdasági Csúcstalálkozót szervezett, amelynek célja, hogy a meglévő befektetők mellett új befektetőket hozzanak hazánkba - áll a Pénzügyminisztérium közleményében.

MTI

  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek