Már a gyerekek is a munkanélküliség miatt aggódnak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy németországi tanulmány szerint a gazdasági világválság miatt egyre növekvő munkanélküliség már a gyerekeket sem hagyja hidegen, igaz, ők szüleik állása miatt aggódnak. A diákok illetve a fiatal munkavállalók azonban már saját jövőjüket is pesszimistán látják - olvasható a Népszabadságban.
Már a kilenc-tíz éves gyerekek is értik, mi az az egzisztenciális bizonytalanság. Az Eltern Family című folyóirat megrendelésére készült kutatás készítői 6-12 év közötti gyerekeket kérdeztek. Csaknem felük - 48 százalékuk - azt mondta: aggódik szülei munkahelye miatt. A gyerekek 82 százalékának ugyanakkor saját, majdani felnőttkorának gazdasági önállóságával kapcsolatban - egyelőre - nincsenek félelmei.
A gyermekpszichológus szerint nem lehet a gyerekek elől leplezni a munkahelyi gondokat. Még ha nem is értik teljesen, megérzik, ha probléma van, és hallják a szüleiket ezekről beszélni.
A Népszabadság egy magyar kutatást is idéz, amely szerint a munkanélküliségtől való félelem az érettségi előtt álló diákok körében is erősödött az utóbbi években. A diákok 92 százaléka fél Magyarországon a munkanélküliségtől, és 88 százalékuk ennek elkerülését jelölte meg a továbbtanulás fő okaként.
Míg pár éve a szak iránti érdeklődés volt a fő pályaválasztási szempont, a munkanélküliség elkerülése csak a harmadik-negyedik helyen állt, mára azonban ez megfordult. A szociológus szerint ez nem meglepő, hiszen a családjukban azt látják, ha szüleik munkanélkülivé válnak, vagy a válság miatt tartós szabadságra küldik őket, esélytelenül próbálnak máshol állást találni. Egy depressziós, szétesett társadalom képét látják maguk előtt, így nem csoda, ha tartanak a jövőtől.
Az idősebb korosztályt közvetlenül is érinti a munkanélküliség: az Ifjúság 2008 című kutatásban megkérdezett nyolcezer 15-29 éves fiatal 9 százalékának nem volt munkája az adatfelvétel idején, a dolgozó fiatalok 33 százaléka pedig tartott attól, hogy a közeljövőben elveszíti munkáját. A fiatalok egzisztenciális félelmei egyre nőnek, amit jól mutat, hogy 2004-ben még a drog és alkohol terjedését tartották a legnagyobb problémának, és csak ezt követte a munkanélküliség, a 2008-as válaszokban viszont már a munkanélküliség áll az első helyen. Ezt követi a kilátástalan jövő, a céltalanság, a pénztelenség és a létbizonytalanság - olvasható a Népszabadságban.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?