kapubanner for mobile

Már csak így tudják megtartani a cégek a dolgozóikat

A béremelés a fluktuáció gyorsulásakor lehet kulcskérdés egy vállalatnál - mondta a Világgazdaságnak Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója.

images

A fizetések növelésével megelőzhető az alkalmazottak elvándorlása, ráadásul, ha ezt a vállalatok nem veszik észre, később sokkal nagyobb keresetekkel sem feltétlenül lesznek képesek megtartani a munkásokat - írja a Világgazdaság. „A béremelés a fluktuáció gyorsulásakor lehet kulcskérdés egy vállalatnál, hiszen a kedvezőtlen folyamat fékezése már jóval többe kerül, mint amennyivel a válsághelyzet elkerüléséhez kellett volna emelni a kereseteket” - nyilatkozta a lapnak Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója.

A cikk szerint nem csak a munkáltató által kínált fizetés, de a földrajzi és társadalmi környezet is fontos a fluktuáció szempontjából. Nógrádi József példaként felhozott egy céget, mely hiába ad versenyképes béreket, mégis havi 30 százalékos a fluktuációs rátája, és humánerőforrás-kezelő (HR) vállalatok segítségével sem tudja orvosolni a problémát. „A fluktuáció hatékony kezeléséhez a HR-beszállító és az ügyfél szoros együttműködésére van szükség”

Világgazdaság

fotó: pixabay
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek