Már gyermekfogászból sincs elég
Idén sem csökkent az orvosi hiányszakmák száma: idén a szakminiszter listájára 19 szakág került, köztük a pszichiátria, aneszteziológia és a gyermekgyógyászat – írja a Világgazdaság Online.
Nem lettek vonzóbbak az orvosi hiányszakmák a fiatalok számára. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint már három éve, a listázás kezdete óta hiányoznak az egészségügyből aneszteziológusok, intenzív terápiás orvosok, csecsemő- és gyermekgyógyászok, igazságügyi orvosok, infektológusok, neurológusok, a nukleáris medicina művelői, orvosi mikrobiológusok, laboratóriumi diagnoszták, ortopédusok és traumatológusok, valamint a népegészségtan, a sürgősségi orvostan, a patológia, a pszichiátria, a radiológia, a sugárterápia, a transzfúziológia és a tüdőgyógyászat szakemberei.
Idén került a listára a gyermekfogász és gyermek- és ifjúságpszichiáter szakma.
A listán szereplő szakterületek rezidenseinek foglalkoztatásához a tárca a teljes képzési idő alatt kiemelt támogatást nyújt, ami a minimálbér 150 százalékára rúg.
Az orvosképzésben 2010 óta emelkedik a hallgatók száma, ám a szakorvoshiány még nem enyhült. Ha nem fordul a trend, a hiányszakmák helyzete csak romlani fog, hiszen ezeken a területeken dolgoznak a legkorosabb orvosok, akik hamarosan nyugdíjba vonulnak. A labororvosok átlagéletkora 59 év, de 55 évnél magasabb az átlagéletkor a patológusoknál, a fertőző betegségek gyógyítóinál, a csecsemő- és gyermekgyógyászoknál és a radiológusoknál is.
Világgazdaság Online

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek