kapubanner for mobile

Megint sztrájkoltak a francia vasutasok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Két hónapon belül harmadik alkalommal hirdettek kedden sztrájkot a francia vasutasok a kormány által meghirdetett munkajogi reform ellen.

A munkabeszüntetés - amelyet valamennyi szakszervezet támogat - elsősorban a belföldi járatokat érinti, külföldre a menetrend szerint közlekednek a vonatok.

A szuperexpresszeknek (TGV) a fele, a többi vonatnak megközelítőleg negyven százaléka indult el kedden. Miután a vasúttársaság előzetesen értesítette az utasokat a kimaradó járatokról, a jelentős fennakadások ellenére a sztrájk eddig nem okozott káoszt a pályaudvarokon, sokan eleve elhalasztották a keddre tervezett utazásukat.

Gilbert Garrel a CGT szakszervezet főtitkára a France Inter közszolgálati rádióban azt mondta, hogy a tervezett munkajogi reform érinteni fogja a munkabeosztásukat és felülírja az 1999-ben aláírt megállapodást a vezetőséggel. A sztrájkkal ezért nyomást kívánnak gyakorolni a munkakörülményeket érintően a munkajogi reformról jelenleg folyó egyeztetéseken.

A szakszervezetek és a diákszervezetek csütörtökön hívják ismét, már a hetedik alkalommal utcára országszerte az embereket, hogy tiltakozzanak a törvénytervezet ellen, amelynek plenáris vitája május 3-án kezdődik a nemzetgyűlésben.

A törvénytervezet egyik legfőbb javaslata a munkaidő rugalmasabbá tétele a vállalatokon belüli belső egyeztetésekkel, valamint az elbocsátások szabályozásának könnyítése. A tiltakozások nyomására a kormány ugyanakkor lemondott a végkielégítések összegének maximálásáról.

Francois Hollande államfő mandátuma legfőbb célkitűzésének a 10 százalékon stagnáló munkanélküliség - ami leginkább a pályakezdő korosztályt érinti -, csökkentését jelölte meg, és azt is többször jelezte, hogy ha ezt nem sikerül végrehajtania, nem indul újra a jövő évi elnökválasztáson. A munka törvénykönyvének reformja a kormány álláspontja szerint a fiataloknak szakmai biztonságot, a vállalatoknak pedig rugalmasságot ígér.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek