Meglopta a Tesco a dolgozóit?
A munkaügyi felügyelet már nemcsak elcsalt pótlékok ügyében nyomoz a Tescókban, hanem a pénztárosok bérével kapcsolatban is - az a kérdés, jár-e nekik a szakmai bérminimum. A volt munkaügyi vezető, aki most az egyik szakszervezetet erősíti, tudhatott a visszaélésekről, ha voltak ilyenek.
A szakszervezet elnöke, Bubenkó Csaba az fn.hu-nak elmondta: a pénztárosok nem kapják meg a törvényben előírt 89 500 forintos szakmai bérminimumot, helyette bizonyos helyeken csak 80 000, 83 000 vagy 88 300 forintot fizet a Tesco.
A pénztárosok korábban szakképzetteknek számítottak, ezért nem a minimálbért (73 500 forintot), hanem a szakmai bérminimumot kellett megkapniuk. Az előző kormány azonban átalakította a "képzési" rendeletet - emlékeztetett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke, Sáling József. Ettől függetlenül a KASZ kitart amellett, hogy a pénztárosok szakképzett dolgozók és ennek megfelelő bért kellene kapniuk.
Mivel a pénztárosi munka nincs szakképesítéshez kötve (ezt a Tesco sem írja elő munkatársainak), így garantált bérminimum sem jár érte a munka törvénykönyve szerint - jelentette ki az fn.hu megkeresésére a Tesco kommunikációs igazgatója, Iglódi-Csató Judit. Válaszában megjegyezte még: az átlagbéreik 20-30 százalékkal meghaladják a piaci átlagot.
Két hete a 7 napon belüli munkaidő áttervezés pótléka miatt kezdett vizsgálódni az OMMF a Tescóknál, amibe aztán a rendőrség is bekapcsolódott.
Félnek a dolgozók
Nem merik névvel bejelenteni a Tesco dolgozói, ha nem számolták el nekik a 7 napon belüli munkaidő-áttervezés esetén járó pótlékot - állította a fn.hu-nak a tavaly alapított 600 tagú KDFSZ elnöke, Bubenkó Csaba. Sajtóbecslések szerint 18 000 dolgozónak 700 millió forinttal tartozik az áruház, de erre még nincs bizonyíték. A KDFSZ az ügy kirobbanása után honlapján üzenetrögzítős telefonszámot, és e-mail címet is megadott, hogy felmérje, kik lehetnek érintettek. Az elnök szerint mintegy százan jelentkeztek is, de a dolgozók többsége nem adta meg sem a nevét, sem a telefonszámát, mert félnek a kirúgástól.
A Tescókban 3000 fős tagságot maga mögött tudó KASZ viszont még egy dolgozó sem jelezte (sem korábban, sem mostani felhívásukra), hogy pótlékproblémája lenne. Ebben valószínűleg benne van az is, hogy a mostani válságos időben nem szeretnék elveszíteni a munkahelyüket - vélekedett Sáling József elnök.
A Tesco kommunikációs igazgatója, Iglódi-Csató Judit azt mondta erre: soha egyetlen munkavállalót sem bocsátottak el amiatt, hogy észrevételt tett volna az áruház működésével kapcsolatban. Sőt, külön kollégát foglalkoztatnak azért, hogy az érdekképviseletekkel napi szinten tartsák a kapcsolatot.
Hol van a kutya elásva?
Sáling József szerint az egész pótlék-nemfizetési ügy mögött az állhat, hogy a KDFSZ háborút visel. Történt ugyanis nemrégiben, hogy a Tesco munkaügyi vezetője összeveszett a cég HR-igazgatójával, aki ki akarta őt rúgni. De még mielőtt ez megtörtént volna, a munkaügyi vezető munkaidő-kedvezménnyel elment a KDFSZ-hez alelnöknek (s nem mellesleg így megmaradt a havi másfél milliós fizetése).
Sáling József sejtése szerint nem véletlen, hogy az ő nézeteltérése és szakszervezeti vezetővé válása után robbant ki a botrány. Ha valaki, akkor a volt munkaügyi vezető tudhatta, hogyan zajlik a pótlékok számfejtése. Az érem másik oldala, hogy ha tényleg volt csalás, és erről a munkaügyi vezető is tudott, akkor az ő felelőssége is felvetődhet - tette hozzá. A KASZ hangsúlyozta: nem tudják, ki tett feljelentést.
Mi a probléma?
Sáling József úgy értékelte a kialakult helyzetet, hogy van egy konkrét és egy általános probléma. A konkrét, hogy érkezett egy panasz a 7 napon belüli munkaidő áttervezéssel kapcsolatban. A tavaly februárban beállított számítógépes nyilvántartás a tescós kollegák elmondása szerint elég jó, viszont kikapcsolták belőle pont azt a programot, ami a hét napon belüli munkaidő-áttervezést kezelné, mert állítólag ebben a műveletben nem volt megbízható a program.
Az a kérdés, és a rendőrség is erre keresi a választ, hogy szándékosan olyan céllal iktatták-e ki a programot, hogy ne kelljen a pótlékokat kifizetni vagy sem. Azt is a vizsgálatoknak kell kideríteniük, hogy hány embert érintett és milyen összegben az elmaradt pótlék - tette hozzá.
Mikor jár a pótlék?
A munka törvénykönyve szerint ha a munkaidő 7 napra előre tervezett, mint a Tescóknál, és abban hét napon belül áttervezés történik, akkor az áttervezéssel rendkívüli munkavégzésre kérik a dolgozót. Rendkívüli munkavégzésnél pedig a munkáltatónak 50 vagy 100 százalékos pótlékot kell fizetnie a rendes munkabéren felül. 100 százalék akkor jár, ha a heti pihenőnapra esik a rendkívüli munkavégzés.
Keresik a megoldást
Az általános probléma pedig az, hogy a nyitva tartáshoz és a négyzetméterhez mérten igen kicsi és folyamatosan csökkenő létszámmal működnek a Tescók úgy, hogy közben igen magas, 50 százalék körüli a fluktuáció.
A létszámgondokkal kapcsolatban már felvette a KASZ a kapcsolatot a nemrégiben kinevezett Tesco-vezetővel, aki azt kértre, hogy térjenek vissza a problémára, ha már áttekintette a cég ügyeit. A KASZ egyeztetéseket kezdeményez a nyári szabadságolásokkal kapcsolatban is, hogy tisztázzák, minden a jogszabályok szerint zajlik-e.
Nincs kollektív szerződés
A Tescókban még nincs kollektív szerződés, ezt mindkét szakszervezet megemlítette, igaz más-más felütéssel. Sáling József elmondta, mintegy 80 százalékban kész az ő tervezetük, most a vezetőváltás miatt álltak le az egyeztetések a Tescóval, de augusztus végén folytatják. Megjegyezte még, az egy dolog, hogy az emberek féltik a munkahelyüket, ezért nem szólnak, ha sérelem éri őket - de előbb-utóbb szólni fognak. A botrányok pedig nem tesznek jót a cégnek, ezért az ő érdekük is, hogy rendezett munkaügyi körülmények legyenek.
Bubenkó Csaba szerint nem baj, hogy a KASZ-tervezet még nem lépett életbe, mert szerinte az inkább a munkáltató által kihasználható előnyöket tartalmazza, s nem próbálja megvédeni a munkavállalók érdekeit.
Vizsgálódnak
Két hete vizsgálja a rendőrség és a munkaügyi felügyelet, hogy a Tescókban volt-e hiba a pótlékok elszámolásában. Maga az áruház is belső vizsgálatot folytat. A KASZ megvárja a vizsgálatok eredményét, a KDFSZ viszont külön egyeztetésbe fogott az áruházzal: múlt szerdán azt kérték, a Tesco adjon át minden, az elszámolással kapcsolatos dokumentumot, köztük a vezetői utasításokat is. Abban bíznak, hogy ha volt szabályszegés, akkor a dokumentumokból az is ki fog derülni, valóban olyan nagyságrendű-e, mint ami a sajtóban megjelent.
A Tesco azt kérte a szakszervezettől az elnök szerint, hogy igazolják, ha úgy gondolják, hogy nagy létszámot érintenek az elmaradt pótlékok: névvel, időponttal, helyszínnel azonosítva kérik a dokumentációt. Ezt elég nehéz lesz teljesíteni a dolgozók félelme miatt.
Bubenkó Csaba elmondása szerint azokban az áruházakban, ahol vannak tagjaik, folyamatosan tapasztalták, hogy a 7 napon belüli munkaidő-áttervezésnél nem kaptak a dolgozók pótlékot. Hogy eddig miért nem lépett a KDFSZ ebben az ügyben, az nem derült ki. Más, nem tescós áruházban lévő tagjaiktól nem kaptak értesítést pótlékolási problémáról.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Több mint százhúsz új munkahelyet hoz létre a Vestfrost Solutions Zrt. dán hűtőgyártó új, 5,6 milliárd forintnyi értékű beruházása Csongrádon... Teljes cikk
Újabb amerikai kutatás-fejlesztési beruházást hajtanak végre Magyarországon, amely jól illeszkedik a kormány azon stratégiai célkitűzéséhez,... Teljes cikk
Megszületett a 2026-os bérmegállapodás a BKV Zrt.-nél, az idén összesen 9,2 százalékkal emelkednek a bérek a társaságnál - közölte a cég szerdán az MTI-vel. Teljes cikk
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 2 hónapja
- Rasszizmusvád a HR-szakma központjában: indul a Mohamed-per 2 hónapja
- Felmérés: a magyar cégek többsége NAV ellenőrzésre számít fél éven belül 3 hónapja
- Ekkora munkaügyi bírságot szabtak ki az építőiparban dolgozó cégekre 2024-ben 3 hónapja
- Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál 4 hónapja
- Ezt mondta Orbán Viktor a kiegészítő nyugdíjemelésről 5 hónapja
- Több mint ezer munkavállaló távozott a MÁV-tól, ide igazolt 5 hónapja
- Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben 6 hónapja
- Ekkor érkezik augusztusban másodszor a családi pótlék 6 hónapja
- Duplán érkezik augusztusban a családi pótlék 7 hónapja
- A Lidl először előzte meg a Tescót ebben 7 hónapja


Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig