Megnő a munkahelyi fúrás veszélye válság idején
Felkavarja a munkahelyi mindennapokat a gazdasági válság. A veszélyeztetett iparágakban feszültebb a munkahelyi légkör, megnő a "fúrásveszély" és idővel megjelenhetnek a stresszesebb munka negatív, egészségügyi következményei is. A cégvezetők és a HR-esek számára a válság pozitív hozadéka, hogy kevesebb dolgozó szeretne fizetésemelést, nő a cég iránti lojalitás és szintén nagyobb a munkavállalók tehervállalása.
Gyakoribb a fúrás, az unfair eszközök bevetése
A szakember egy másik hatást is kiemel. "A munkahelymegtartás pozícióharcot is elindít a munkavállalókban. Könnyen megeshet, hogy a munkatársak nem fair eszközökkel támadják egymást, folyosói pletykákat indítanak el, az érintett háta mögött tárgyalnak ki hibákat. A fokozott stressz miatt betegállományba kényszerülők is könnyen válhatnak fúrás áldozataivá. Ha a cégvezető figyelme elsikkad a munkahelyi légkör megromlása mellett, annak a csapatra nézve súlyos következményei lehetnek.
Unfair eszközökkel a főnök is könnyebben élhet. A romló piaci helyzetre hivatkozva egyszerűbben megszabadulhat olyan dolgozóktól, akik ugyan jól dolgoznak, de vagy nem szimpatikusak a vezetőnek, vagy "túl sokba" kerülnek a vállalatnak.
Kirúgás esetén vezetőként sem könnyebb
Részben van csak igazuk azoknak, akik úgy érzik: a vezetők valamivel könnyebb helyzetben vannak. Igaz, a magasabb vezetői jövedelmeknek köszönhetően ők könnyebben képezhettek maguknak akár 6-12 hónapra elegendő tartalékokat. Ám a félelem rajtuk is eluralkodhat a beszűkült piac és a termelés visszafogása miatt. Az ok: ilyen helyzetben a vezetői pozíciók száma is csökken, és a maradó vezetők terhei nőnek majd.
Nehezebb a cégtől elcsábítani
A válság a fejvadászok munkáját is megnehezíti. Biztosnak látszó pozíciójukat ugyanis aligha kockáztatják szívesen a dolgozók. Még a munkaerőpiacon kiemelten keresettnek számító szakemberek sem. Rolek Ferenc, a Budapest Bank HR-vezetője elmondta, a válság kibontakozása óta sokkal nehezebb a megfelelő szakembereket felkutatni és a céghez csábítani. A szakemberek jelentős része most egész egyszerűen elzárkózik az új munkahely hallatán. "Nem fogékonyak a személyes találkozókra, interjúra sem szívesen jönnek. Még akkor sem, ha a felkínált pozíció szinte minden ponton előnyösebb feltételeket kínál a jelenleginél." Félnek ugyanis, hogy az új munkahelyen egy esetleges elbocsátási hullám a próbaidősöket éri el elsőként.
Kevesebb fizetésemelési kérés fut be
Ugyanakkor a HR-vezető szerint a válság némileg pozitív hozadéka dolgozók lojalitásának növekedése. A munkavállalók most hajlandóbbak az áldozathozatalra, intenzívebben átérzik a vállalat igényeit, célkitűzéseit és szívesebben is azonosulnak azokkal. A lojalitás konkrét helyzetekben is megmutatkozik. Tapasztalatai szerint a munkavállalók nem most állnak elő későbbre is halasztható panaszaikkal, miközben a korábbiaknál érzékelhetően kevesebb, soron kívüli fizetésemelési igény fut be a HR-esekhez.
Takács Gabriella
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
Egy külföldi dolgozó megkéselte szintén külföldi kollégáját egy szegedi építkezésen, a férfit letartóztatták - tájékoztatta a... Teljes cikk
Egy 91 éves indiai férfi ma is teljes munkaidőben, napi 12 órás műszakokban dolgozik – egyszerű életet él, mégis világszerte tömegeket inspirál. Mi a titka? Teljes cikk
- Robbanás előtt a magyar oktatás: az AI miatt eltűnhetnek a tantárgyak és a tantermek 4 hónapja
- Bejelentették, mennyivel nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre 4 hónapja
- HR forradalomból HR válság? Így verheti szét az AI a szakmát 4 hónapja
- Dajkák, asszisztensek, rendszergazdák: tényleg ennyit ér 40 ezer ember munkája? 4 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 4 hónapja
- Bérvita és elvándorlás: összeomlás szélén a színházi szakma? 5 hónapja
- Közszolgák figyelem! Januártól ekkora fizetésemelés jön 5 hónapja
- Lemaradtak a középvezetők – csak ennyivel nőtt a fizetésük idén 5 hónapja
- Sokkoló felmérés: tízből nyolc cég idén sem ad fizetésemelést 6 hónapja
- Hamarosan drágább lesz a munkaerő: ekkora fizetésemelést terveznek adni a cégek 8 hónapja
- AI, AI, mondd meg nékem, kit rúgjak ki jövő héten – és ez nem mese! 9 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben