kapubanner for mobile

Megnyílt az első magyar bioetanolgyár

A Hungrana Kft. szabadegyházi üzeme 100 millió eurós, kapacitásbővítő beruházással Európa legnagyobb kukorica-feldolgozó és Magyarország első bioetanolgyára lett , amelyet pénteken Gráf József agrárminiszter avatott fel.

A brit-amerikai Eaststarch és az osztrák Agrana csoport 50-50 százalékos tulajdonában levő Hungrana üzemében a két év alatt megvalósult beruházásnak köszönhetően napi 3000 tonna kukorica feldolgozása vált lehetővé. A fejlesztések során bővítették a keményítőt, folyékony, izocukrot, alkoholt, takarmányt és bioetanolt előállító gyár teljes feldolgozósorát, megduplázták az izocukorgyártást, modernizálták az infrastruktúrát.

A beruházás önerőből valósult meg, ahhoz nem vettek igénybe sem direkt állami támogatást, sem hazai vagy uniós forrást - mondta el az avató ünnepségen Lengyel Attila, ügyvezető igazgató. A Hungrana Kft. tavalyi árbevétele mintegy 45 milliárd forint volt, az idén várhatóan 70 milliárd forint lesz, aminek mintegy 40 százaléka származhat az etanolgyártásból. Tájékoztatása szerint az évi egymillió tonna feldolgozásra kerülő kukorica 30-35 százalékából bioetanolt gyártanak majd.

Az előállított 135 ezer tonna bioetanollal a Hungrana Kft. már most képes lenne kielégíteni az üzemanyagok biomassza eredetű részarányát 2010-ig meghatározó, uniós előírásnak megfelelő teljes magyarországi szükségletet. A cég környezetbarát üzemanyaga már húsz magyarországi töltőállomáson kapható.

A Szabadegyházán előállított bioetanol üzemanyagként való felhasználásával, illetve az annak megfelelő energiatartalommal rendelkező motorbenzin helyettesítésével Magyarország széndioxid kibocsátása évi 150 ezer tonnával csökkenhet. Az új beruházás avató ünnepségén a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta: etanol előállításra Magyarország évi kétmillió tonna gabonát használhat fel. Ez reális cél, amely mellett fejlődhet az állatállomány és jut exportra is.

Abban a filozófiai vitában, hogy szabad-e élelmiszerből ipari terméket készíteni, Magyarország igennel voksol, de csakis a lehetőségeket figyelembe véve és a stratégiát okosan felépítve - mondta. A miniszter úgy vélte, hogy az első magyar bioetanol üzem után 3-4 készül még el. Mint mondta, az etanol gyártása mellett szól a fosszilis energia fogyatkozása és drágulása, az üzemanyagokkal kapcsolatos uniós előírások betartása, továbbá az, hogy általa a gazdák biztos jövedelemhez jutnak, s biztosított a gazdaságok melléktermékeinek a hasznosítása is.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek