kapubanner for mobile

Megnyitotta második fejlesztőközpontját az NNG

Az NNG felavatta szegedi fejlesztőközpontját. Az irodában jelenleg közel 30-an dolgoznak, de hónapokon belül 50-ig tervezik emelni a létszámot, hosszú távon pedig 200 fő felvétele a cél, áll a cég közleményében.

Az iGO Navigáció fejlesztője elkötelezett abban, hogy itthon tartsa fejlesztői bázisát, ehhez pedig megtalálja és magához vonzza a legtehetségesebb IT szakembereket. A cég második magyarországi központjának megnyitása jól jelzi ezt a szándékot.

„Komoly növekedési terveink vannak, melyek megvalósításában a szegedi központ fontos szerepet játszik. Itteni kollégáink már most az NNG történetének egyik legnagyobb globális projektjén dolgoznak. Nagy várakozásokkal döntöttünk az itteni irodanyitás mellett közel egy éve, és büszkén látjuk, hogy a legjobb úton haladunk a megvalósításuk felé. Terveink szerint hónapokon belül üdvözölhetjük 50. szegedi kollégánkat” – mondta Szombathelyi Péter, az NNG megbízott vezérigazgatója.

A kreatív munkakörnyezet mellett a cég budapesti szintű fizetést és izgalmas kihívásokat kínál nemzetközi, autóipari projektjein keresztül. A toborzás továbbra is folyik, szeretnék megtalálni a régió legtehetségesebb szakembereit, elsősorban JAVA fejlesztőket és tesztelőket.

Az NNG jelenleg 800 embernek ad munkát globálisan, és további gyors növekedésre számít. A cég 2015 első felében Detroitban és Tokyo-ban is nyitott irodát.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek