Megszűnik a Jászsági Többcélú Társulás
Az alapító 18 település korábbi döntése értelmében június végén megszűnik a csaknem egy évtizede működő Jászsági Többcélú Társulás (JTT), a mintegy 450 embert foglalkoztató szervezet által eddig ellátott feladatokat állami térségi, illetve önkormányzati intézmények veszik át.
Hajdú László, a társulás elnöke, Jászkisér független polgármestere arról adott tájékoztatást, hogy a JTT legnagyobb, az iskolákat és óvodákat működtető intézményétől az iskolák az oktatási törvény módosulásával állami fenntartásba kerültek, az ott dolgozók alkalmazását az érintett települések önkormányzata, illetve a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vette át.
Az óvodák júliustól visszakerülnek az önkormányzatokhoz, három település - Jászfelsőszentgyörgy, Jászágó és Jászjákóhalma - azonban összefogva továbbra is fenntartja a társulási formát. A pedagógiai szakszolgálat működtetése szintén állami feladat lett. A családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatást a jövőben a jászladányi székhelyű Jászsági Szociális Szolgáltató Társulás biztosítja, amelyhez 15 település csatlakozott.
Hajdú László összegzésképpen elmondta: JTT által az elmúlt csaknem egy évtizedben ellátott feladatok, szolgáltatások egyikét sem kellett megszüntetni, és remélhetően az átszervezéssel járó változásokból a lakosság a lehető legkevesebbet érzékeli majd ügyei intézésekor. Az átalakulások során a mintegy 450 alkalmazott legnagyobb részének sikerült álláshelyet találni az új intézményekben, és a társulás kvalifikált szakembereinek többsége továbbra is kistérségekben végzi munkáját.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek