Megváltozott munkaképességűek tanultak varrni Abádszalókon
Hatvanöt megváltozott munkaképességű ember képzése fejeződött be a Kézmű Nonprofit Kft. abádszalóki telephelyén. Az oktatáshoz szükséges hatmillió forintot az Új Széchenyi Terv keretében kapták - közölte Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár a Tisza-parti kisváros varrodájában hétfőn tartott sajtótájékoztatón.
Az ötmilliárd forintos költségvetésű, az idei év elején kezdődött Rehabilitáció-Érték-Változás (RÉV) programba három nagy állami könnyűipari nonprofit céget vontak be.
A Kézmű Kft. a Főkefe Kft. és a Erfo Kft. dolgozóinak alap- és szakképzéseket, valamint továbbképzéseket szervezett, hogy javuljanak az érintettek elhelyezkedési esélyei - tette hozzá a szakpolitikus.
A RÉV-projektben megfogalmazott célok eléréséért 2014 áprilisáig kereken ötezer ember készségfelmérését végzik el, és háromezer ember részesül képzésben.
A program országszerte közel 80 helyen zajlik, ebből 16 helyszín a leghátrányosabb helyzetű kistérségben található. Ilyen például az abádszalóki is, ahol az oktatóteremként szolgáló étkezőt is a projekt keretében újították fel - jegyezte meg Soltész Miklós.
A program része, hogy a projektet megvalósító konzorcium vezetője, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. egy módszertani központot alakít ki, amely a megváltozott munkaképességűeket a nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedésben segítő szolgáltatók szakmai támogatására lesz hivatott.
A budapesti központú Kézmű Kft. abádszalóki üzemében 103-an dolgoznak, közülük 73 megváltozott képességű munkavállaló. A varrodában első osztályú minőségi konfekció termékeket gyártanak, így egyebek között ott készülnek a MÁV-dolgozók munkahelyi ingei, míg a divatcikkek sorában márkás tollkabátok valamint olasz pólók.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?