Menedzserek versenyfutása - globális küzdelem az agyakért
A "tegnap" üzleti világában a vezető beosztásúaknak elsősorban a külső veszélyekkel kellett megbirkózniuk: az irigyekkel és a riválisokkal. Mára a konkurenciaharc átalakult: a belső megmérettetésekre tevődött a hangsúly. A cégek rivalizálását felváltja a rugalmas, önmagukat következetesen fejlesztő csúcsmenedzserek versenyfutása. Az globális gazdaság megnövelte lehetőségeiket: ma már értük is folyik a verseny.
A fejvadászszakma gurujai egyenesen azt állítják, hogy a következő évek gazdaságtörténetét az szabja majd meg, hogyan vonzzák magukhoz a vállalatok a "tehetséget"; hogyan tartják meg gárdájukban; s hogyan képzik és fejlesztik tovább a kiemelkedő munkaerő adottságait, hogy növeljék a szervezet hatékonyságát.
A munkavállalók nagyobb mozgásterét az új gazdaság vívta ki. A kétségtelenül nagy kockázatokat hordozó, kezdő vállalkozások közül maholnap komolyan veendő vetélytársak nőnek ki, egész iparágakat újrarendező ötletek, víziók kelnek életre. E kis létszámmal működő dotkom cégek komoly alternatívát kínálnak a régi gazdaságban dolgozó menedzserek számára: szakértők szerint az új gazdaság és főként az elektronikus kereskedelem mintegy 15 százalékkal növelte meg a képzett munkaerő iránti keresletet.
A régi gazdaság értékrendjének fontos elemei közül nem épült be az új gazdaságba a lojalitás: egyszerűen értelmét vesztette a nagy változásokat produkáló gazdasági és technológiai folyamatok közepette. A piac is jobban díjazza a többféle munkahelyen, több kollektívában megszerzett tapasztalatot, ami egyértelműen következik abból, hogy felértékelődött az alkalmazkodóképesség. Ilyen körülmények között már nem lehet beprogramozni a karrierbe a biztonságot, az egy céghez fűző hűséget. A céghez kötött előmenetel helyét átvette a személyes boldogulásban és a gyakori munkahelyváltás távlataiban való gondolkodás. "Légy a saját életed vezérigazgatója!" - szól az új amerikai szlogen.
Az OECD statisztikái szerint az új paradigmát pillanatnyilag az angolszász kultúrkör érvényesíti leginkább. Az angolok és az amerikaiak átlagosan hét és fél évig tartanak ki egy munkahely mellett, Olaszország, Japán, Belgium és Svédország tíz év fölötti értéket mutat fel az összesítésben.
Az Egyesült Államok társadalmára mindig is jellemző volt a mobilitás, a családok két-három évenkénti helyváltoztatása. A rugalmasságnak ez a foka eddig elképzelhetetlen volt az öreg kontinensen. Most a távmunka szinte történelmi lehetőséget kínál Európa számára. A tudati megújulásra, a képességek újszerű kiaknázására hívta fel az európai nemzeteket a 2000 júniusában megrendezett European Business Summit is: politikusok és üzletemberek gyűltek össze, hogy megvitassák Európa jövőjének fő témáját, a kreativitás innovációját.
A rugalmasság tulajdonképpen a vállalati innováció pszichés megfelelőjeként értelmezhető, amellyel önmagunk megújítása a cél. E mentális tulajdonság fontosságát felismerve, a szakemberek a vállalati igényeknek megfelelően - hiszen a versenyelőnyök és a növekedés elérése érdekében nélkülözhetetlen a humán tőke rugalmassága - kidolgoztak egy pszichometrikus eljárást. A teszt, amelyet tavaly az Oxford Psychologist Pressben ismertettek, azt vizsgálja, milyen mértékben rendelkezik az egyén a kiemelkedően innovatív emberekre jellemző tulajdonságokkal: mennyire kockázatvállaló a munkában; belülről eredően motivált-e; képes-e megváltoztatni mások szemléletmódját. A teszt segít definiálni a vizsgált egyén hiányosságait és tréningigényeit is.
"Nem csak a húszéveseké a világ!" De az új gazdaság sem.
Néhány éve Jack Welch, a General Electric immáron leköszönt elnöke több oldalon diskurált nála egy generációval fiatalabb barátjával, Scott McNealyvel, a Sun Microsystems fejével arról, hogy az új gazdaság hogyan veszi rá az ő korosztályát is a megújulásra. A 64 éves Welch korábban még büszkén jelentette ki, hogy "nincs komputer az irodámban, és nincs is szükségem rá". Két évvel később feleszmélt, amikor azt látta, a GE már minden vállalati ajándékot on-line szerez be a karácsonyi szezonban. Végül felesége unszolására kezdte el használni az internetet, aztán a hétvégeken gyakorolgatta a billentyűzet kezelését, hogy minél gyorsabban menjen az írás.
"Ha a főnököd nem ír a számítógépén, nem használja az e-mailt, nem szörföl a weben, akkor neki annyi. Ha nem csinálja maga is, nem tudja keresztülvinni a szervezeten" - vélte McNealy. Welch el is indított egy házon belüli tréningprogramot, amelynek keretében ezer internetbarát fiatal alkalmazott működik együtt a középvezetőkkel, hogy megtanítsa őket a világháló használatára. Sokan ennél is továbbmennek, és a feltétlen közvetlenséget hangsúlyozzák.
Gyakori, hogy az induló dotkom cégek fiatal vezetői "másodkapitánynak" idősebb menedzsereket vesznek fel maguk mellé, akik otthagyva egy "régi" gazdaságbeli nagyvállalatnál betöltött biztos pozíciójukat, részt vehetnek abban, amiben talán évtizedek óta nem: egy cég felépítésében egészen az alapoktól. A tapasztalt "öreg" tanácsadó, mentor és az ifjú cégvezető a Financial Times szerint eredményes kombináció lehet, ha "az egóját mindkét fél az ajtón kívül hagyja".
A holnap ideális munkavállalójának ugyanis nincsenek megdönthetetlennek hitt fixa ideái. Hatékonyan együttműködő fél a változásban, újításban, felülvizsgálatban, az üzlet újragondolásában. Ebben a dinamikus értékrendben a kudarcok sem szégyenfoltok, inkább a tapasztalatszerzés rendkívül hasznos forrásai. A kudarcok tanulságai ugyanis arannyá válhatnak, de csak akkor, ha hagyjuk, hogy rugalmas énünk ezt az átformálást végigvihesse. Persze a rugalmasság nem átszabható, arctalan személyiséget jelent.
Az új gazdaság rengeteg új szabályt "termel", amit csak a szivacsként működő agy képes felfogni, megérteni, átlátni, és ami a lényeg: alkalmazni. Helyzetfelismerés, "korszerű" információfeldolgozás, magabiztosság, jövőcentrikus sikerorientáltság és pozitív gondolkodás nélkül ez nem megy. E képességek birtokában viszont az ember egy életen belül akár többször is viszonylag könnyen szakmát tud váltani, s ha a piaci trendek új tanulságok levonására ösztönzik, rövid időn belül akár több alkalommal is képes radikálisan módosítani korábbi szakmai nézeteit. Az úgynevezett fehér galléros állások 90 százaléka megszűnik vagy módosulni fog a következő 10-15 évben. Itthon jelenleg a teljes pályamódosítás aránya 30 százalék a diplomások között.
A valós idejű (real time) gazdaság térhódítása ugyancsak igényli a rugalmasságot. A 24 órás vállalatműködtetés (mert a globális piacon át kell hidalni az időeltolódásokból adódó különbségeket), az üzleti ajánlatokra, változásokra real time-ban reagálás egyrészt több munkaerőt, másrészt újfajta gondolkodást igényel. Stephen Haeckel, a Microsoft egyik stratégája a régi és az új gazdaság közötti különbséget egy hasonlattal érzékelteti: a hagyományos gazdaságot úgy jellemzi mint egy buszt, amely előre megszabott menetrend szerint közlekedik, és áll meg a kijelölt állomásokon; a valós idejű gazdaságot pedig taxihoz hasonlítja, amely állandó interaktivitásban van környezetével: reagál az igényekre, felveszi utasait, és oda viszi őket, ahová kívánják. Valahogy így működik az érzékelő és válaszoló vállalat, a percről percre, másodpercről másodpercre lezajló tranzakciók világában.
A sikeres karrier feltételei persze lényegében nem változtak, ma is az eredmények beszélnek. De a képzett és helytálló munkaerő ma nagyobb erővel szól(hat) bele saját sorsába, mint korábban, mert az új gazdaság intenzívebb versenyhelyzetet váltott ki, amelyben több a lehetőség. A szabad választáson túl pedig olyan trend is tapasztalható, hogy a helytálláskényszer személyiségre gyakorolt negatív hatásait, az eredménycentrikusság okozta frusztrációt kiegyensúlyozza a verseny egészséges személyiségkiteljesítő vonása. A belülről építkezésre tolódik a hangsúly, a személyiség fejlődésére, a követő, elleső funkció helyett.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Key Account Manager 3 hónapja
- A legmagasabbra jutó magyar üzleti vezető: íme Kapitány István karrierje 3 hónapja
- E-commerce Manager 7 hónapja
- Több menedzser lesz a Starbucks kávézóiban 10 hónapja
- Sokkoló számok: nagyot esett a dolgozói és a vezetői elköteleződés 12 hónapja
- Felmérés: csökkent az elkötelezettség, különösen a vezetők körében 12 hónapja
- Zenei menedzser képzés indul a Debreceni Egyetemen 1 éve
- Operatív menedzser 2 éve
- Marketing menedzser 2 éve
- Munkaerőpiaci kilátások és karrierlehetőségek a 21. században: egy átfogó áttekintés 3 éve
- Így néz ki egy logisztikai menedzser egy napja: "Nem árt, ha szeretsz legózni" - bölcsészből lett az Év Logisztikai Menedzsere 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?