Mi áll a Thaiföldön meghalt orvos ügyének hátterében?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEljárást indított az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) a tragédiával végződő thaiföldi orvosi utazást szervező gyógyszercég ellen - írta a szombati Népszabadság. A hatóság azt vizsgálja, hogy a társaság vétett-e az orvosságok promócióját tiltó jogszabály ellen.
A Népszabadság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt közölte: a kormány egészségügyért felelős államtitkársága kérte az Országos Gyógyszerészeti Intézetet arra, hogy vizsgálja meg, a tragédiával végződő utazás során történt-e tiltott gyógyszeripari promóció. A hatóságok - az orvosok tiltott befolyásolásával kapcsolatos - gyanúját erősíti, hogy a harmincfős magyar háziorvoscsoport négycsillagos thaiföldi nyaralóhelyének közelében a tragédia idején egyetlen nemzetközi kongresszust sem tartottak. Márpedig csak szakmai rendezvényeken való részvételhez adhat a gyógyszergyártó cég természetbeli hozzájárulást.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a thaiföldi túra mögött egy főként generikumokat forgalmazó, Cipruson bejegyzett cég áll. Az OGYI kommunikációs vezetője a lapnak úgy nyilatkozott: ha a most induló vizsgálat elmarasztalja a céget, akkor a hatóság 500 ezertől 25 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, emellett a gyógyszerügyi hatóság kezdeményezheti, hogy az egészségbiztosító vonja meg készítményeiktől az ártámogatást.
MTI/Népszabadság/Magyar Nemzet
A Népszabadság úgy tudja, hogy a thaiföldi túra mögött egy főként generikumokat forgalmazó, Cipruson bejegyzett cég áll. Az OGYI kommunikációs vezetője a lapnak úgy nyilatkozott: ha a most induló vizsgálat elmarasztalja a céget, akkor a hatóság 500 ezertől 25 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, emellett a gyógyszerügyi hatóság kezdeményezheti, hogy az egészségbiztosító vonja meg készítményeiktől az ártámogatást.
MTI/Népszabadság/Magyar Nemzet
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?