Milyen bútorokkal tervezzünk egy garzonlakásban?
A kicsi lakások nagyon praktikusak energiahatékonyság szempontjából, ugyanakkor nem biztos, hogy komfortosak is. Jól ki kell használunk tehát minden négyzetcentimétert. Cikkünkben arra adunk tippeket, milyen bútorokat válassz, ha garzonlakásban élsz.

A fekhely nagyon lényeges
Egy kis lakásban nem mindig van külön hálószoba, ezért a nappalit kell kijelölni alvásra is. A VIP Kanapé webáruház kanapéi között is megtalálható Duett modell mindennapos alvásra alkalmas. Egy ilyen ágyat mindenképp célszerű beszerezni, hiszen így két legyet ütünk egy csapásra.
Egyrészt napközben van egy kényelmes kanapénk, ahonnan tudjuk nézni a tévét, és le tudjuk ültetni a vendégeket, másrészt éjszaka kétszemélyes fekhelyként is szolgálhat ez a bútordarab. A Duett kanapé azzal tűnik ki a többi termék közül, hogy 160 x 200 cm-es fekvőfelületű: két ember is tud rajta aludni gond nélkül.
Ráadásul az ülőfelület matraca kifordítható, így ezen történhet az alvás éjszaka. Ez azt eredményezi, hogy sima lesz a fekvőfelület, ugyanakkor higiéniai szempontból is előnyös ez a megoldás.
A Duett kanapé többféle színben is megrendelhető az említett webáruházban, ideális bútora lehet egy garzonlakás nappalijának.
További bútorok a nappaliba
Amennyiben a Duett kanapé nem lenne elég, érdemes lehet mellé fotelt vagy puffot is választani. Magyar gyártmányú bútorokat is rendelhetünk a VIP Kanapénál, ezeket gyors határidővel, az igények szerint elkészítik.
Érdemes azonban szétnézni a többi nappalibútor között is, hiszen lehet, hogy épp egy komfortos sarokkanapét vagy egy szuper fotelt találunk még a kínálatban.
Ha a nappali és a konyha nyitott, érdemes lehet beszerezni egy többfunkciós asztalt is. A modern étkezőasztalok között találunk olyat, amelyik dizájnja alapján a lakás fő helyiségébe, illetve az étkezőbe is kerülhet. A székeket is megválaszthatjuk, ezek is egytől egyig dizájnosak, kárpitozottak. Van köztük szánkótalpas is! Az ilyen többfunkciós bútorszett remek alternatíva egy garzonlakás berendezéséhez.
Használjunk ki minden tárolási lehetőséget!
Egy kis lakás legnagyobb átka az, hogy nincsen elég hely tárolni a holmikat. Éppen ezért a legfontosabb teendőnk úgy végignézni a szobákon, hogy meglássuk azokat a kisebb lehetőségeket is, amelyek alkalmasak egy-két dolog tárolására.
Pontosan ezért is jó a fent említett Duett kanapé: ennek ágyneműtartója is van, itt napközben lehet tárolni a párnákat és a takarókat. Nem kell tehát egy külön komódot beszerezni, így több hely marad a többi bútornak.
Lehetőleg világos színeket használjunk a kicsi nappaliban, ezáltal a tér tágasabbnak tűnik majd. A polcokra mindenképp rendeljünk kisebb dobozokat, tartókat, amelyek segítenek a rendszerezésben. Tartsunk mindig rendet, mindennek legyen állandó helye.
Merítsünk bátran ötletet lakberendezési magazinokból, kutakodjunk a neten olyan képek után, amelyek egy-egy kisebb lakást ábrázolnak. Egy-két praktikus dologgal, modern bútorokkal könnyen kialakíthatunk egy ideális életteret egy garzonlakásban is.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Egyszerű rendszerezési megoldások a modern élet kihívásaihoz 3 hónapja
- Az olasz bútorművészet: amikor a dizájn találkozik a funkcionalitással 6 hónapja
- A belsőépítészek új kedvence az akusztikus falpanel 6 hónapja
- Természetes hatású, stílusos védelem a ház körül – karbantartás nélkül 8 hónapja
- Ekkora lakást lehetne venni a magyar mediánbérből 8 hónapja
- Első lakás önerő nélkül? Itt egy megoldási javaslat fiataloknak 9 hónapja
- Válassz stílusos kültéri burkolatot! 9 hónapja
- Átlagbérrel is lakáshoz lehet jutni – legalábbis a kormány szerint 9 hónapja
- Egy minőségi beltéri ajtóba megéri befektetni 9 hónapja
- A napvitorlák: a sokoldalú árnyékolás 10 hónapja
- Hogyan kell szőnyegtisztító gépet választani? 11 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?