Minimálbért adna a közmunkásoknak az LMP
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz LMP segítségével fordul az Alkotmánybírósághoz (Ab) egy közmunkás a neki járó bérek ügyében jelentette be Szél Bernadett, a párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, a testület épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.
Közlése szerint a beadvánnyal egyfelől azt akarják elérni, hogy a közmunkások ne hetente, hanem havonta kapják a bérüket, másfelől szeretnék, ha a minimálbér szintjére emelnék a nyolc órában dolgozó közmunkások járandóságát.
Szél Bernadett hangsúlyozta, hogy a törvényi változások miatt csak az érintett fordulhat az Ab-hez, ezért a beadványt nem ők, hanem egy a pártot az ügyben felkereső közmunkás fogja majd benyújtani. Hozzátette, hogy az LMP várja a további jelentkezőket is, akik számára beadványmintákat készített és ügyvédi segítséget is nyújt.
Mile Lajos képviselő a beadványt indokolva a sajtótájékoztatón életszerűtlennek és rossznak nevezte a heti fizetések rendszerét. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok nehezen tudják kigazdálkodni a heti kifizetéseket, amelyek ráadásul az adminisztrációs terheiket is növelik. Hozzátette, hogy a rendszer a közmunkásoknak is rossz, hiszen nekik nem hetente, hanem havonta kellene rendezniük a számláikat.
Szél Bernadett elmondta, azt is szeretnék, ha az Alkotmánybíróság megvizsgálná, megfelel-e az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének az, hogy a közmunkások csak 47 ezer forintot kapnak nyolc óra után, míg a nyílt munkaerőpiacon ugyanezért legalább minimálbér jár. Mile Lajos egy kérdésre válaszolva közölte, ennek az emelésnek a forrásait a felesleges látványberuházások leállításával és a korrupció visszaszorításával meg lehetne teremteni.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?