kapubanner for mobile

122 ezer forint a nettó kereset

A bruttó átlagkeresetek 2009 első hét hónapjában 1,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset 2,1 százalékkal maradt el az előző évitől. A versenyszférában 0,4 százalékkal emelkedett; a költségvetési szférában - döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt - 8,1 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január–júliusban átlagosan 2 millió 666 ezer volt. A versenyszférában 6,5 százalékkal csökkent a dolgozói létszám – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal

200 ezer forint körül a bruttó átlagbér


A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 198 100 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 197 100 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 203 200 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,3 százalékkal haladták meg az előző év január–júliusát. Ezen belül a versenyszférában 4,9 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 6,9 százalékkal maradtak el az előző évitől. Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar (7,5 százalék), az ingatlanügyletek (6,0 százalék), az építőipar (5,9 százalék), valamint a szállítás, raktározás (5,3 százalék) január–júliusi keresetei.


A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első hét hónapjában átlagosan 4,0 százalékkal haladta meg az előző év január–júliusit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,4 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 0,7 százalékkal lett magasabb. A versenyszféra keresetnövekedésében szerepet játszott, hogy a magasabb keresettel rendelkező szellemi foglalkozású munkavállalók aránya megnőtt az összes létszámon belül.


Nettó kereset: 122 100 forint


Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 122 100 forintnak felelt meg; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 000 forint, a szellemi foglalkozásúaké 155 200 forint). A nettó kereset így átlagosan 1,4 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférában 4,0százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 4,8 százalékos csökkenés jelentkezett.


2009. szeptember 17.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek