20 ezer álrokkantat találtak
Több mint húszezren buktak el a rokkantnyugdíjak rendkívüli felülvizsgálatán, amelyet a költségvetés kiadásainak mérséklésére hajtottak végre - derült ki hétfőn az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága rehabilitációs albizottságának ülésén, melyen a képviselők Pósfai Gábort, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) főigazgatóját hallgatták meg.
Pósfai Gábor, az NRSZH főigazgatója szerint mindössze háromezren nem jelentkeztek a kötelező felülvizsgálatra az érintett 200 ezer rokkant közül, így ők már biztosan elvesztették a rokkantsági ellátásukat - írjal a Népszabadság. A kormány szándéka az volt, hogy rátaláljanak az indokolatlanul leszázalékoltakra a legkevésbé súlyos károsodással élő, és 57 évnél fiatalabb rokkantak között. Az érintettek januárban kaptak levelet arról, hogy március végéig jelentkezzenek a vizsgálatra, ám a határidő letelte után még 10 ezer ember hiányzott.
2012. július 3.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?