kapubanner for mobile

300 ezren kapnak jövőre közmunkát

A 2012. évi költségvetésben a 300 ezer ember foglalkoztatását célul tűző Start munkaprogram finanszírozását szolgáló több mint 200 milliárd forint jelentős része a mezőgazdasághoz kapcsolódik - mondta el Ángyán József, az agrártárca parlamenti államtitkára a hét végén a Pataji ősz címmel rendezett eseményhez kapcsolódó Romanapi Fórumon. Ángyán József hangsúlyozta: több minisztérium és államtitkárság dolgozik közösen a programon, ami hasonló a szociális földprogramhoz, csak annak a szakmai hátterét jobban megalapozza.

A közfoglalkoztatás rendszerének új eleme, a Start munkaprogram hét projektből áll, ezeken belül többek között mezőgazdasági munka, belvízelvezetés, földutak rendbetétele, a közúthálózat javítása, illegális hulladéklerakó helyek felszámolása, újak kialakításának megelőzése a feladat. Lesz úgynevezett kazánprogram is, amelynek lényege a középületekben alternatív fűtési móddal rendelkező, új vegyes tüzelésű kazánok beállítása, a kellő fűtőanyagot pedig kedvező esetben az érintett település állítja elő a mezőgazdasági program során. A Start mintaprogram augusztus 29-én indult, hét megyében (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna) 761 ember kezdte meg a munkát a Belügyminisztérium Sajtóosztályának közleménye szerint.


A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által közfoglalkoztatott embereknek az útszéli növényzet levágása, az autóbuszmegállók karbantartása, vízelvezetők, árkok tisztítása, út menti kaszálás és út széli szemétszedés a feladata. A mintaprogram november 30-áig tart. A programban részt vevők teljes munkaidőben végzik munkájukat, többségü vagy bérpótló juttatásban részesül, vagy hosszabb ideje álláskereső. Valamennyien abban az általában halmozottan hátrányos helyzetű térségben laknak – vagy nagyon közel élnek ahhoz a területhez –, ahol dolgoznak. Szeptember elején Jász-Nagykun-Szolnok megye két kistérsége is csatlakozott a programhoz - írja a Piac és Profit online kiadása.


Aki nem fogadja el a munkát, nem kap segélyt


Mindeközben hétfőn hatpontos "országvédelmi tervet" jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben. Ebből egy a munkanélkülieket érinti - ezt már az origo.hu írja.


Az országvédelmi terv hatodik ében a kormány munkát kínál mindenkinek, aki munkaképes - mondta Orbán, aki szerint 2012-ben tömegesíteni kívánják a még idén elinduló kísérleti programokat. Orbán szerint sokkan többen dolgoznak Magyarországon, mint ahányan hivatalosan dolgoznak, ezért aki nem veszi fel a felajánlott munkát, nem kaphat segélyt.


2011. szeptember 12.

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk