32 ezer forint a vasutasok jutalma
A három vasúti társaság 30 ezer alkalmazottja még karácsony előtt a számlájára kap átlagosan fejenként nettó 32 000 forintot - mondta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az erről szóló megállapodás aláírásakor, kedden Budapesten.
A kormánnyal kötött 5 milliárd forintos megállapodásnak ez a második kifizetése, még jövő karácsonyra is marad belőle 2 milliárd forint - jelezte Gaskó István, a VDSZSZ Szolidaritás elnöke. A megállapodást a MÁV Zrt., a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. vezetői írták alá a szakszervezeti elnökkel.
Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István tavaly novemberben állapodott meg arról, hogy a vasutasok három év alatt 5 milliárd forintot kapnak azért a szerepért, amely a MÁV átalakításában rájuk hárul. Ezzel az egyezséggel tavaly sikerült lezárni a szakszervezet gördülősztrájk-sorozatát. Tavaly karácsonyra fizettek ki 1 milliárdot, most 2 milliárdot, és marad még 2 milliárd jövő decemberre. Ez a tétel szerepel a 2013. évi költségvetésben is.
Dávid Ilona kiemelte, hogy azok is részesednek a juttatásból, akik a MÁV-tól kerültek át a GYSEV-hez. A menedzserszerződéssel foglalkoztatottaknak viszont nem jár a külön juttatás - tette hozzá (MTI).
2012. december 20.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Jubileumi jutalom: mikor esedékes valójában, és mi alapján számítják 9 hónapja
- Jutalom, bónusz, prémium - összefoglaló, amit ezekről a plusz juttatásokról tudni kell 13 hónapja
- Egymillió eurós karácsonyi bónuszt oszt szét alkalmazottai közt egy szendvicslánc 1 éve
- Jelentős karácsonyi jutalmat kapnak az "életmentő" könyvesboltosok 1 éve
- Az összes tankerületi központban kapnak pulykapénzt a tanárok 1 éve
- Több mint 10 ezren kapnak árvízi jutalmat 1 éve
- Pénzjutalomban részesülnek az árvízi védekezésben részt vevő állami alkalmazottak 1 éve
- Libamáj, tonhal, olasz kávé - gáláns élelmiszercsomagot kapnak karácsonyra az Államkincstár dolgozói 1 éve
- Mikor kaphatom meg a 40 éves jubileumi jutalmat? 1 éve
- Prémium, bónusz, jutalom: melyik mit jelent pontosan? 2 éve
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 éve


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?