34 százalékkal emelik a tanárok bérét - reakciók
Átlagosan 34 százalékkal emelkedik több mint százötvenezer pedagógus alapilletménye szeptember 1-jével, s 2017-ig minden szeptemberben lesz béremelés - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerdán. Hogy reagáltak a hírre a szakszervezetek és a pártok?
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László azt mondta: nem erről a béremelésről volt szó, az életpályamodellt előíró törvényben foglaltakhoz képest csak a pénz egy részét kapják meg szeptembertől a pedagógusok. Hozzátette, 58 százalékos béremelést kellene bevezetni szeptembertől és nem 34 százalékosat, ugyanis ennyit határoz meg a törvény. Mendrey László szerint lesznek, akik ugyanazért a pénzért kevesebbet, mások pedig többet dolgoznak majd.
Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője közölte: a Fidesz a kormányra kerülése óta készült a tanárok fizetésének emelésére, ám ehhez meg kellett várni a gazdaságpolitikai eredményeket. "Végre eljött a pedagógusok ideje" - fogalmazott. Összesen 150 ezer pedagógus bére nőhet a következő időszakban, ezzel ugyanennyi család életkörülményei javulhatnak - tette hozzá.
Hiller István (MSZP) sajtótájékoztatón azt mondta: helyeslik a pedagógusbérek emelését, de ugyanilyen fontosnak tartják a felsőoktatás működési nehézségeinek orvoslását is.
5 év, mínusz 31 százalék
Az Együtt-PM politikusai, Szelényi Zsuzsanna és Karácsony Gergely közleményükben azt hangsúlyozták: a tanárok fizetése az infláció miatt 31 százalékot veszített értékéből az elmúlt öt évben, ezt alig pótolja a mostani emelés, "de ha a béren kívüli juttatások, a túlórapénz és az egyes önkormányzatok által korábban folyósított juttatások elvesztését is számításba vesszük, akkor még mínuszban is lesznek a pedagógusok".
Dúró Dóra (Jobbik) országgyűlési képviselő közleményében azt írta: a Jobbik úgy véli, Balog Zoltán bejelentésével bebizonyosodott, hogy a Fidesz-kormány nem képes tartani a pedagógusoknak tett ígéretét, és a növekedő terhekkel arányban nem tudja bevezetni a tervezett, teljes béremelést (MTI).
2013. július 11.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 6 napja
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 1 hete
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 2 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 2 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 3 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 4 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?