kapubanner for mobile

E-tudás nélkül nem lesz munka

Öt éven belül a magyarországi munkahelyek kilencven százalékának betöltéséhez elengedhetetlen lesz a digitális írástudás - mondta Klotz Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) főtitkára. Mivel a hazai kis- és középvállalkozások alig fordítanak pénzt dolgozóik továbbképzésére, így vagy autodidakta módon vagy saját forrásból kell az informatikai tudás frissítését megoldani és ezáltal a versenyképességet megőrizni.

A nemzetközi összevetésből kiderül, hogy Magyarországon fele annyi vállalkozó gondolja fontosnak a felnőttképzést, mint például Csehországban. Ugyanakkor a magyar munkaadó munkavállalókkal szembeni informatikai tudásbeli elvárásai megegyeznek egy svéd munkaadóéval. Az elvárások nagyok, azonban a vállalatok nem támogatják a munkavállalókat abban, hogy ezeknek meg tudjanak felelni. A magyar kis- és közepes cégeknek csupán 5-10 százaléka folytat belső képzést, szemben a nagyvállatok 25 százalékával. Ebből következően egy olyan munkavállaló, amelyik kis, vagy közepes céghez kerül, gyakorlatilag lemondhat a felnőttképzésről. Így autodidakta módon vagy saját forrásból kell képzését finanszírozni, ha meg akarja őrizni versenyképességét.


Klotz Tamás a diákokról azt mondta: sokkal jobban érdeklődnek az informatika iránt, de a nyelvtudás hiánya őket is akadályozza a világhalón való közösségi együttműködésben, kapcsolattartásban.


2010. március 9.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk