kapubanner for mobile

Elfogadták a béremelést ösztönző javaslatot

Hétfőn elfogadta a parlament a 300 ezer forint alatti keresetűek munkabérének emelését ösztönző törvényjavaslatot. A munkaügyi ellenőrök figyelik majd. Aki a mulasztott, határozatot kap, és két évig nem vehet részt közbeszerzésben. De elég a dolgozók kétharmadánál megtenni az előírt béremelést.

images

Ennek értelmében a Munka Törvénykönyve úgy egészül ki: felhatalmazást kap a kormány, hogy rendeletben határozza meg a bruttó 300 000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés elvárt mértékét, és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékét. A béren kívüli juttatásokról szóló rész indoklása, hogy a kormány meghatározhassa, a dolgozók számára juttatott béren kívüli juttatások (így többek között az iskolakezdési támogatás, helyi utazására szolgáló bérlet) mértékét milyen szabályok alapján lehet figyelembe venni a munkabér nettó értékének megőrzése során.


Visszavonták viszont azt a módosító javaslatot, ami azt is kormányrendeletben határozta volna meg, milyen számítási módszerek alapján kell a béremelést végrehajtani. Azok a cégek, akik nem teljesítik a béremelést, és erről a hatóság határozatot adott ki, akkor a jogerős határozattól számított két évig közbeszerzési eljáráson ajánlattevőként nem indulhat és a központi költségvetésből, valamint elkülönített állami pénzalapokból származó támogatásban nem részesülhet.


A törvény 2012. január 1-jén lép hatályba, és 2014. január 2-án veszti hatályát - írja a portfolio.hu.


2011. július 12.

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk