Emelkedett az átlagfizetés az első negyedévben
Az idei első negyedévben a nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek 2,9, a nettó pedig 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal. Mivel mindeközben az infláció 1,8 százalékra csökkent, a nettó fizetés vásárlóereje is emelkedett.
Az átlagkeresetek a versenyszférában 2,5 százalékkal nőttek. A költségvetés területén 3,3 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 4,5 százalékkal, 205 000 forintra emelkedett.
A legjobban és a legrosszabbul fizető szektorok
A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (464 300 forint), ezt az információ és kommunikáció (436 900 forint), valamint az energiaipar követte (379 400 forint). A legkevesebbet a szálláshelyszolgáltatás, vendéglátás (146 000 forint), a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (161 700 forint), illetve a humánegészségügyi, szociális ellátás (163 200 forint) ágakban dolgozók kerestek.
148 ezer forinthoz közelít a nettó átlagbér
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 147 800 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 100, a szellemi foglalkozásúaké 193 000) forint volt, 4,2 százalékkal magasabb az előző évinél. A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 4,7 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 3,9, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 4,2, a nonprofit szervezeteknél 5,4 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.
2013. május 22.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 6 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 1 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- A dolgozók átlagkeresete vármegyénként - grafikon 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?