Háromlépcsős béremelés lehet a közszférában

2014. január 1-jétől 15 százalékkal, egy évvel később újabb 10 százalékkal, míg 2016 első napjaiban további 5 százalékkal magasabb fizetést kapnak majd a közszolgálatban dolgozók - olvasható a Magyar Nemzetben.

images

A lap Petróczi Gábor közoktatási szakértőnek az új bérrendszerről készített tanulmányára hivatkozva azt írja: fizetési osztálytól függően a főiskolai végzettségű pedagógusoknál átlagosan 62-71 százalékos, az egyetemi végzettségűeknél 47-64 százalékos béremelés lesz.
Az alapbér mellett a pótlékok is jelentősen megugranak: míg az osztályfőnöki pótlék jelenleg 7 és 20 ezer forint között van, az új táblázat szerint végzettségtől függően 18-53, illetve 20-59 ezer forintos keretet tartalmaz.


A pedagógus-béremelés pontos mértékét és ütemezését várhatóan július 10-én tárgyalja a kormány - olvasható a cikkben.


2013. július 2.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk