Irány külföld, de nem hosszú távra - friss ifjúságkutatás
Minden második fiatal vállalna munkát külföldön, ám többségük - tíz fiatalból kilenc - haza is térne, és hosszú távon Magyarországon szeretne élni - derült ki a pénteken Budapesten közzétett Magyar Ifjúság 2012 reprezentatív kutatás gyorsjelentéséből.
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter riasztónak mondta, hogy a fiatalok milyen nagy arányban képzelik el a "közeljövőjüket" külföldön, ugyanakkor pozitív visszajelzésnek nevezte azt, hogy a középtávoli és távoli jövőjüket mégis Magyarországon szeretnék leélni.
A jobb megélhetés miatt mennének
A kutatás adatai szerint a 15 és 29 év közötti fiatalok a legfőbb visszatartó erőnek a családot, valamint a hazájukhoz való ragaszkodást említették. Távozásuk okaként pedig kétharmaduk a külföldön várható jobb megélhetést mondta.
A nyolcezer fiatal megkérdezésével végzett felmérés szerint - amelyet 2000 óta, négyévente végeznek el - a gazdasági válság hatása érzékelhető a korosztály gyermekvállalási terveiben; eszerint a párok csupán átlagosan 1,7 gyereket akarnak. Most először kevesebb a házasságban, mint az élettársi viszonyban élők száma. Míg 2000-ben még a korosztály 22 százaléka élt házasságban és csak 7 százaléka élettársi kapcsolatban, addig mára a házasságban élők aránya 10 százalékra csökkent, az élettárssal való együttélést viszont a fiatalok 17 százaléka választja.
A net megelőzte a televíziót
A kutatás szerint a fiatalok szabadidős tevékenységében az internetezés már megelőzte a televíziózást. A megkérdezettek 80 százalékának a lakóhelyén van számítógép és 74 százalékáéban internet is, ez az arány az elmúlt négy évben érdemben alig változott. Ezzel kapcsolatban azonban arra figyelmeztettek, hogy van egy leszakadó réteg; a fiataloknak ez a köre a jelek szerint "távol marad az információs társadalomtól".
70 százalék fent van a facebookon
Csaknem minden harmadik fiatalnak van okostelefonja, tízből heten pedig tagjai valamelyik közösségi oldalnak. Az érdekes adatok közé tartozik, hogy a közösségi oldalakon való részvétel, a "virtuális barátkozás" a fiatalabbaknál magasabb arányú; a 15-19 évesek 75 százaléka, amíg a 25-29 év közöttieknek "csak" a 61 százaléka van azokon jelen, és előbbiek ismerősei száma is lényegesen több.
25 százalék magányos
A felmérés elemzői szerint a fiatalok negyede magányos, nincsenek barátai, továbbá "veszélyes trendnek" nevezték, hogy a korosztály mindössze harmada végez rendszeres testmozgást a kötelező tornaórákon kívül.
A Kutatópont kft. egyik projektcége által 2012 szeptember és november között végzett adatfelvétel részletes jelentése 2013 májusára készül el, az már tartalmazza majd a felmérés vallást és politikát érintő adatainak elemzését is. (MTI)
2012. december 10.
- 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető.
Részletek
Jegyek
- 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása.
Részletek
Jegyek
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk