kapubanner for mobile

Képzettekre épít a német álláspiac

Átrendezte a német munkaerőpiacot a két évig tartó válság: bár a munkanélküliség tartós emelkedése elmaradt, az egyes foglalkozási ágakon belül jelentős eltolódás ment végbe - írja elemzésében a Der Spiegel.

Több mérnök, kevesebb összeszerelő


Különösen szembetűnő az átrendeződés az egyértelműen "ipari tartománynak" számító Baden-Württembergben, ahol a fém- és elektronikai iparban a 2008. március és 2010. március között eltelt két évben a képzetlen, illetve betanított dolgozók mintegy 10 százaléka vesztette el munkahelyét, míg az ágazati mérnöki munkahelyeknél 6 százalékos bővülés mutatkozott.


Még egyértelműbb a változás a tartomány autóiparában: itt 15 százalékkal csökkentek az alacsony képzettségű, illetve betanított munkásokkal betölthető munkahelyek az időszakban, a mérnökök esetében viszont 14 százalékkal nőtt a munkahelyek száma - áll az MTI összegzésében.


2011. február 7.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek