Kevesebb munkanélkülit jelez a kamara kutatása
Az idei második negyedévben jelentősen, mintegy 42 700-zal csökkent a munkanélküliek száma az első negyedévhez képest, ami főként szezonális hatásoknak tudható be - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) az MTI-vel saját becslésére hivatkozva.
Az intézet előrejelzése szerint 2013 júniusában a regisztrált álláskeresők száma több mint 17 ezerrel csökkent májushoz képest, így folytatódott a 2013. március óta megfigyelhető csökkenő tendencia.
A vállalkozáskutató intézet a becslések során a Google Insights for Search (GIS) segítségével megfigyelt álláskeresési aktivitási adatokat és a korábbi regisztrált álláskeresők számát mutató adatokat használta fel. A GIS segítségével lehet megmondani, hogy egy adott időszakban hányan kerestek munkalehetőséggel, álláskereséssel kapcsolatos kifejezésekre az interneten.
15 ezer mínusz a szezonális hatás kiszűrésével
Több modellben is kiszámolták az álláskeresők várható létszámát; a GIS adatainak felhasználásával júniusban mintegy 497 ezer regisztrált álláskeresőre számítanak, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 26 ezer fős csökkenést jelent. Ha a szezonális hatásoktól eltekintünk, akkor a GVI által fejlesztett modell eredményei alapján az előző negyedévhez képest 2013 második negyedévében 15 ezerrel volt kevesebb munkanélküli - olvasható a közleményben.
Szintén csökkentő tendencia érvényesült a regisztrált álláskeresők esetében is: a szezonális hatásokat kiszűrő becslések szerint júniusban az elmúlt év júniusához képest 15 300-zal volt kevesebb a regisztrált munkanélküli Magyarországon.
Javultak a kilátások, nőtt a külföldi munkavállalás
A GVI szerint a csökkenő tendenciának két forrása lehet: egyrészt a tavalyi recesszió után kismértékben javultak a magyar vállalkozások üzleti kilátásai, és így a munkaerő-kereslet is, másrészt a tavalyihoz képest tovább növekedhetett a magyar munkaerő külföldi munkavállalása. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal július közepén teszi közzé a regisztrált álláskeresők számának júniusi alakulására vonatkozó adatát (MTI).
2013. július 8.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Új együttműködési programok elindítását jelentette be az MKIK 4 hónapja
- Álmunkahelyekre járnak a kínai fiatalok, hogy úgy tűnjön, dolgoznak 4 hónapja
- Megérkeztek a KSH adatai: 14 ezerrel emelkedett a munkanélküliek száma 8 hónapja
- Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a MGYOSZ 8 hónapja
- Együttműködési megállapodást kötött az MKIK az SZTFH 9 hónapja
- Folytatta az egyeztetéseket a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a kormánnyal 11 hónapja
- Az MKIK az áfa alanyi adómentesség értékhatárának emelését javasolja 12 hónapja
- Hankó Balázs: a szakképzés munkaerőpiac-érzékennyé vált 12 hónapja
- Jelentősen átalakult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetése 1 éve
- Aranyat érhet egy nyerő szakma 2 éve
- Indul a munka a Suzuki Oktatási Centrumában 2 éve
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja