Kiknek marad több pénz a zsebében?
Elsősorban az átlagbér két-háromszorosát keresőket hozzák a korábbinál kedvezőbb helyzetbe az idei adóváltozások, az átlagosnál kevesebbet keresők fizetése az idén sem lesz több a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég szerint.
2013-ban immár a havi 202 ezer forint feletti rendszeres jövedelmet sem terheli majd a 27 százalékos adóalap-kiegészítés (szuperbruttó), másrészt megszűnik a nyugdíjjárulék-fizetés felső jövedelmi határa.
E két tényező együttes hatása elsősorban az átlagbér két-háromszorosát keresőket hozza a korábbinál kedvezőbb helyzetbe, a havi bruttó 202 ezer forint alatt keresők nem észlelnek változást, míg a havi egymillió forint felett keresők kevesebbet vihetnek majd haza a BDO számításai szerint.
A minimálbért keresők többet vihetnek haza
A havi bruttó 202 ezer forint alatt keresőkre már 2012-ben sem vonatkozott a szuperbruttó, miközben jövedelmük messze a korábbi járulékplafon alatt marad. Ők azok, akiknek - ha tavaly nem kaptak bérkompenzációt - tavalyi jövedelemcsökkenését az idén sem kompenzálják, hacsak nem a tavalyi bruttó 93 ezer forintos minimálbérre voltak bejelentve. Azt ugyanis az idén 98 ezer forintra kell emelni - írja a cég.
500 ezer forintos bruttó: plusz 12 ezer forint
A havi bruttó 202 ezer és 660 ezer forint között keresők profitálnak a változásokból, hiszen - miközben pótlólagos nyugdíjjárulék őket sem terheli - a szuperbruttó kivezetésének hatása pozitívan érinti őket. Egy gyermektelen munkavállaló, amennyiben az aktuális, 238 ezer forintos átlagbérrel rendelkezik, mindössze 1555 forinttal visz haza többet, ugyanakkor 500 ezer forintos bruttó mellett már 12 874 forinttal nő a nettó bér - említi példaként a BDO.
A havi bruttó 660 ezer és 1 millió forint között keresők többlete a fizetés emelkedésével arányosan folyamatosan csökken: míg 660 ezer forintnál még 19 786 az előbbi példában említett többletjövedelem, a plusz járulékfizetés 1 millió forintnál már teljesen kompenzálja a szuperbruttó pozitív hatását. Aki pedig havi 1 milliónál többet keres, 2013-ban kevesebb pénzt vihet haza.
Cafeteria: megmaradt az előnye
Nem csupán a munkabér, a béren kívüli juttatások mértéke is változhat sok munkavállalónál. Míg ugyanis két éve még csak 19,04, tavaly pedig 30,94 százalékos költség terhelte ezeket a juttatásokat, az idén már összesen 35,7 százalékos teher hárul a munkáltatókra a cafeteria elemei után. Bár ez a szint legtöbbször még mindig előnyösebb, mint a bérjövedelmet terhelő adók és járulékok, a munkáltatók egy része dönthet úgy, hogy ezt a juttatási formát fenntartja ugyan, ám a terhek növekedésével arányosan csökkenti a juttatások mértékét - hívja fel a figyelmet a BDO.
Hozzáfűzi: pozitív változás, hogy a jövőben az Erzsébet-utalvány kedvezményesen adható mértéke 8 ezer forintra emelkedik, miközben általánosan is felhasználható lesz meleg étel vásárlására is (MTI).
2013. január 31.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 6 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- A dolgozók átlagkeresete vármegyénként - grafikon 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?