Magyar varrókat keresnek a horvátok
Újsághirdetésben és a munkaügyi központon keresztül keres zalai varrómunkásokat és kárpitosokat horvátországi munkahelyre egy osztrák járműipari cég, amely a Horvátország európai uniós csatlakozását követő magyar-horvát munkaerő-piaci nyitást kihasználva kínál állásokat.
150 főnek lehet munkája
Fábics Zoltán, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának letenyei kirendeltségvezetője az MTI megkeresésére pénteken elmondta: első körben 150 magyar dolgozót keresnek a határtól mintegy 40 kilométerre fekvő Varasdra. Az első érdeklődők múlt szombaton voltak üzemlátogatáson és próbamunkán, hétfőn pedig már munkába is állhatnak.
A múlt héten és a most pénteken tartott nagykanizsai tájékoztatók után szombaton újabb 80 ember utazik Varasdra, akik a sikeres gépi próbamunkát követően már a jövő héten munkába állhatnak. A horvát cégvezetők további tájékoztatásokat is tartanak, két hét múlva már kárpitos szakembereknek is, később pedig - a magyar dolgozókkal kapcsolatos tapasztalatok megismerése után - a legmagasabb színvonalú bőrmunkák elvégzésére ugyancsak hirdetnek munkalehetőséget.
Letesztelték a munkakörülményeket
A kirendeltségvezető elmondta: munkatársai a helyszínen meggyőződhettek róla, hogy nagyon jó munkakörülményeket kínálnak a leendő dolgozóknak, akiket a magyarországi gyakorlattal ellentétben nem kölcsönzött munkaerőként, hanem állandó munkaszerződéssel foglalkoztatnak.
Nettó 100 ezer forint az alap
A Varasdon elhelyezkedő dolgozók nagyjából nettó 100 ezer forint körüli összeget kapnak havonta euróban, a horvát adószabályok szerint a 15 százalékos adósávba tartoznak. A fizetésüket műszak- és teljesítménypótlékok egészíthetik ki, valamint éves szinten még csaknem egy havi plusz juttatás is jár.
Horvátország július 1-jei uniós csatlakozását követően ez az első eset, hogy nagyobb létszámú magyar munkaerőt keresnek Horvátországba, köszönhetően annak, hogy a két ország között teljes mértékben megnyílt a munkaerőpiac. Annak ellenére keresnek magyarországi munkaerőt, hogy Horvátországban júliusban 18,5 százalékos volt a munkanélküliségi ráta (MTI).
2013. szeptember 2.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 6 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 4 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?