kapubanner for mobile

Milyennek látja a helyzetet a munkaügy felelőse?

Kevesen dolgoznak a termelőszférában; az 55 év felettiek és az alacsonyan iskolázottak foglalkoztatása pedig drámaian alacsony európai összevetésben – mondta el az Inforádióban Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

images

Lényeges a munkanélküliségi ráta, de sokkal fontosabb a foglalkoztatási adat - hangsúlyozta. Összehasonlításképpen emlékeztetett arra, hogy Svédországban 8,5 százalék körüli a munkanélküliség, nálunk a legfrissebb OECD-adat alapján 10,1 százalék - ha a kettőt összevetjük, majdnem azt mondhatjuk, hogy közelítünk a svédekhez - mondta. Ám ha a foglalkoztatási adatokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy ez a ráta Svédországban 72 százalék - nálunk viszont 55-56 százalék. "Itt van a baj, ezen belül is a termelőszféra foglalkoztatottságában" - fogalmazott. Vagyis 3,7-4 millió ember tartja el az egész országot. A közvetlenül a termelőszférában foglalkoztatottak száma pedig mindössze 1,2 millió.


55 év felett és szakképzettség nélkül: nagy a lemaradás


A 24-45 éveseket illetően a magyar foglalkoztatási ráta kicsit tér el az uniós átlagtól, de a pályakezdőknél és az 55 év felettieknél, az alacsony iskolai végzettségűeknél óriási a baj, és hatalmasak a területi különbségek is - magyarázta.


Megnyugtató ugyanakkor, hogy a KHS adatai szerint az előző év azonos időszakához képest 43 ezer fővel bővült a foglalkoztatottak köre, ráadásul döntően a versenyszférában - tette hozzá, vagyis nem a közmunka-programok, és nem is a szezonális munkák javítják a statisztikát.


560 ezer hivatalos álláskereső


Jelenleg nagyjából 560 ezer regisztrált álláskereső van Magyarországon. Közülük mintegy 240 ezer semmilyen ellátást nem kap, körülbelül 170 ezren részesül bérpótló juttatásban (28.500 forint), és nagyságrendileg 150 ezer álláskeresési ellátásban - sorolta az államtitkár, aki szerint azt nem is tudni, hány ember nincs regisztrálva, pedig munkanélküli.


A közmunkaprogramok elsőrendű célcsoportja azok köre, akik bérpótló juttatásban részesülnek – jegyezte meg Czomba Sándor.


2011. szeptember 15.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek