Négyéves csúcson az új állások száma

A magyarországi munkáltatók az idei év első öt hónapjában csaknem 255 ezer új álláshelyet jelentettek be, a január-májusi időszakot tekintve ez az utóbbi négy év legmagasabb értéke - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján frissen közölt adatokból.




Az év ötödik hónapjában 67 900 állás állt rendelkezésre a közvetítéshez, és 36.500 maradt betöltetlen a zárónapon. A májusban bejelentett állások 38,9 százalékához a foglalkoztatók nem igényeltek állami támogatást, míg 61,1 százalékát valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretein belül hirdették meg. A támogatott állások több mint 80 százaléka a közfoglalkoztatási rendszer valamelyik eszközére vonatkozott.


37 ezerrel kevesebb álláskereső


Az NMH adatai szerint a májusi zárónapon mintegy 534 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, amely 3,6 százalékos (csaknem 20 ezer fős) egy hónap alatti csökkenés eredménye. Az előző év azonos hónapjához képest is csökkenés történt, amelynek mértéke mind az abszolút, mind a relatív változást tekintve magasabb volt (6,5 százalék; 37 400 ember).


A tartós - egy éven túli - álláskeresők aránya 2012. májusban 25,3 százalékot tett ki: az elmúlt hónaphoz képest nőtt, míg az előző év azonos hónapjához képest csökkent az arányszám. Májusban 257 600 álláskereső volt jogosult álláskeresési támogatásra vagy szociális ellátásra, és 277 ezren semmilyen pénzbeli ellátásban nem részesültek.


Felével kevesebben kapnak állami támogatást


Egy hónap alatt az álláskeresési ellátottak száma 18,6 százalékkal, a szociális ellátásban részesülők száma 1,1 százalékkal, az ellátatlanok száma pedig 1,5 százalékkal esett vissza. Egyéves távlatban az álláskeresési támogatásra jogosultak száma több mint a felére csökkent, míg a többi csoportban növekedés figyelhető meg - olvasható az NMH adataiban.


Májusban a nyilvántartott álláskeresők a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya tovább csökkent, 12,1 százalékra, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8 százalékra. 2012 májusában 24 létszámcsökkentési döntésbejelentés érkezett a foglalkoztatási szolgálathoz, amely összesen közel 1.000 munkavállalót érintett. Az érintett létszám az előző hónaphoz képest 53,1 százalékkal csökkent, míg 2011. májushoz képest 74,2 százalékkal emelkedett.


2012. június 19.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk