Programozói versenyt rendezett az Ericsson
Több mint 400-an vettek részt az Ericsson Magyarország kutatás-fejlesztési központjának első C++ Programozó Versenyén, amelyet egyetemisták és frissdiplomások számára hirdetett meg a vállalat. A 135 csapat közül a legtöbben az ELTÉ-ről és a BME-ről érkeztek, de számos résztvevő volt az informatikai képzést nyújtó hazai felsőoktatási intézményekből, és erdélyi egyetemekről is.
A csapatoknak a két webes előszűrő és a döntő alatt összesen 11 feladat megoldásával kellett bizonyítania programozási tudását. A 10 döntős csapatot az Ericsson K+F központjába hívták össze, hogy a cég telephelyén egyidőben dolgozva mérjék össze
tudásukat és dőljön el ki a legjobb.
Az első helyezettek az ELTE-ről érkeztek: Dankovics Attila (elsőéves), Nagy Gergely és Szalkai Balázs (negyedéves) matematikushallgató - írja a Prím Online.
2011. december 8.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?