kapubanner for mobile

Több a munkanélküli Veszprém megyében

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint Veszprém megyében egy hónap alatt 1434 fős növekedés mutatható ki az álláskeresők számában.

Decemberben a megyében, illetve a szomszédos megyékben működő feldolgozóipari cégeknél sok Veszprém megyében lakó munkavállalónak lejárt a határozott idejű munkaszerződése, akik álláskeresőként jelentkeztek a kirendeltségeken - áll a közleményben.


Folytatódott a szezonálisan foglalkoztatottak, a lezárult közfoglalkoztatási programokból kikerülők és a pályakezdők jelentkezése is - tette hozzá a hivatal.


Az új állások 85 százaléka mögött állami pénz


Adataik szerint a hónap során 1400 új álláshelyet jelentettek be a munkaadók a megye foglalkoztatási körzeteiben. Az új álláshelyek közül 230 esetben nem igényeltek támogatást a munkáltatók, a többi 1170 támogatással járó munkalehetőség volt.


A támogatott munkahelyek száma lényegesen magasabb mind az előző havi, mind az egy évvel ezelőtti adatnál. A legnagyobb munkaerő-kereslet Pápa és Ajka körzetében jelentkezett - állapította meg a munkaügyi hivatal.


Sümeg, Várpalota: romlott a helyzet


Közlésük szerint december végén a megye gazdaságilag aktív népességének 10,5 százaléka volt nyilvántartott álláskereső. A gazdaságilag aktív népesség a megye hét foglalkoztatási körzetében kisebb arányban volt állás nélkül az országos átlagnál, Sümeg és Várpalota térségének munkaerő-piaci helyzete viszont az év végén kedvezőtlenebb volt, mint az országos átlag (MTI).


2013. január 28.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek