Többen lettek a részmunkaidősök
Bár közel egy éve tombol a válság, a költségcsökkentésre kényszerülő munkáltatók nem mondtak le végleg képzettebb munkatársaikról, elbocsátás helyett ugyanis inkább részmunkaidőben foglalkoztatták őket - idézi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentését a Napi Gazdaság.
Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke szerint mindez az állami munkahelymegtartó pályázatoknak is köszönhető, azok nélkül ugyanis nem tudták volna miből finanszírozni a továbbfoglalkoztatást. Hozzátette: a harmadik negyedévben minden valószínűség szerint beáll ez a kismértékű növekedés, hogy aztán visszaessen az eredetinél egy kicsit magasabb szintre. A cégek ugyanis csak átmeneti költségcsökkentésként tekintenek erre a foglalkoztatási formára, nem beszélve a dolgozókról, akiknek a mostani feltételek mellett nem jelent tisztes megélhetést.
2009. szeptember 8.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- "Dolgoznék bárhol, de sehova sem vesznek fel" - miért nem kapják meg milliók a vágyott munkát? 7 hónapja
- Így változott a részmunkaidőben dolgozók száma az EU-ban 9 hónapja
- Akik nyugdíj mellett is dolgoznak: brutális különbségek az EU-ban 11 hónapja
- Kevés pénz, kevés esély - miért nem terjed el a részmunkaidő Magyarországon? 12 hónapja
- Hogyan veszik figyelembe nyugdíjnál, ha két részmunkaidős állásom van? 1 éve
- Bejelentették: a nők a gyermek 8 éves koráig részmunkaidőt vagy otthoni munkavégzést kérhetnek 1 éve
- Kevesebbet dolgozunk? - évről évre rövidül az átlagos munkahét hossza az EU-ban 2 éve
- Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből 2 éve
- A munkáltató csökkentheti a munkaidőmet 16 év után? 2 éve
- Miért nem akarnak többet dolgozni a részmunkaidősök? 3 éve
- Részmunkaidő 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?