kapubanner for mobile
Kína 

Új munkakör Kínában - netes szexuális tartalmak nyomozója

Kifejezetten az illegális szexuális tartalmak internetes oldalakon való felderítésére bérelnek fel "szakembereket" nagy kínai vállalatok.


A kínai kormány április elején indította sokadik központi kampányát a világhálón terjedő, az országban illegális pornográf tartalmak kiiktatása céljából. A kampány eredményeként április végéig a hatóságok 110 weblapot, több ezer hirdetést és 200 ezer internetes bejegyzést töröltek a világhálón. Az akciók során több vállalatot, köztük az internetes piac egyik legnagyobb szereplőjét, a Sinát is több millió jüanos pénzbüntetésre kötelezték és publikációs engedélyeinek elvételével fenyegették a honlapjain elérhető pornográf tartalmak miatt - számolt be a Csongsi Tiance Pao lap. (MTI)


Több ezer ilyen állás lehet


A hasonló helyzetek elkerülése érdekében több kínai nagycég is öncenzúrát gyakorol, vagyis a hatóságok előtt igyekszik internetes tartalmainak megtisztítására. Ez egy videomegosztó portál vagy közösségi médiaoldal, blog esetén nem egyszerű feladat, a cégek így kénytelenek kifejezetten erre a célra munkatársak felvételére. A szexuális tartalmak felderítését és azok törlését segítő "szakember" munkakör életre hívása több ezer új munkahelyet teremtett a kormány kampánya.
Őket többek között a kínai Google, a Baidu, a népszerű csevegőprogramjairól híres Tencent vagy a Kingsoft alkalmazza. A szakembereknek az írott anyagok mellett a képi és audiofelvételeket is követniük kell, meghatározott kritériumok alapján értékelve azokat, rátermettségüket írásos teszt és szóbeli felvételin szűrik.


Havi 600 ezer forintos fizetés


A hirdetések internetes programok kezelésében jártas fiatalokat keresnek, és az átlagfizetésnél magasabb, évi 200 ezer jüanos (7,2 millió forint) fizetést ajánlanak.


2014. május 6.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek