kapubanner for mobile

Utazási költségtérítés: változások

Változnak májustól a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés szabályai. Kedvező a munkavállalók számára, hogy a HÉV- és a buszbérlet támogatási aránya 80-ról 86 százalékra emelkedik. Emellett kiterjesztik a közlekedési eszközök körét. Például: akik hetente egyszer repülővel utaznak haza, azok legfeljebb havi 30 ezer forintos költségtérítésre jogosultak.

Idén repülőre 30 ezer forint a felső határ


Az új rendelet felveszi a támogatandó utazási eszközök közé a légiközlekedési járművet, de csak a hazautazásnál. A hazautazás legfeljebb heti egy utazást jelent a lakó- és a munkahely között. Erre is vonatkozik a 86 százalékos támogatás, valamint a havi 30 ezer forintos támogatási limit.


A mozgáskorlátozott - vagy másért fogyatékos - személy akkor is kaphat autóra költségtérítést, ha van tömegközlekedés a munka- és lakóhelye között. Sőt neki akkor is jár a kilométerenkénti 9 forint, ha a munkahelyi településen belül lakik - tudósít az MTI.


2010. március 1.


  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek