MSZP: ne sújtsa megszorítással a kormány a kisvállalkozókat!
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokataz MSZP társelnöke azt javasolja a kormánynak, hogy mondjanak le a katás vállalkozások büntetőadójának bevezetéséről.
Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a válság idején ne sújtsa megszorítással a kata szerint adózó magyar kisvállalkozásokat a kormány - mondta a párt társelnöke vasárnapi videobejegyzésében. Tóth Bertalan a közösségi oldalára feltöltött felvételen arról beszél: jövőre a Fidesz-kormány olyan megszorítást tervez, hogy ha egy katás vállalkozó egy helyről származó bevétele az adott évben meghaladja a hárommillió forintot, akkor az e fölötti összeget 40 százalékos büntetőadóval sújtsa.
Az MSZP úgy gondolja, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor mindenki a túlélésért küzd, nem szabad a magyar kisvállalkozásokat ilyen megszorításokkal büntetni - emelte ki a párt társelnöke. Tóth Bertalan azt javasolta a kormánynak, hogy ha már adót akarnak csökkenteni, akkor ne az önkormányzatokat hozzák nehéz helyzetbe az iparűzési adó felfüggesztésével, hanem inkább mondjanak le a katás vállalkozások büntetőadójának bevezetéséről. Most, amikor mindenki a járvány ellen küzd, az emberektől nem elvenni kell, hanem segíteni nekik - tette hozzá.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?